Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Pirelli-gumik a Forma-1-es Magyar Nagydíj első napján a mogyoródi Hungaroringen 2018. július 26-án.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Nem kértek a fejlesztésből a Forma-1-es csapatok

A Forma-1-ben szereplő mind a tíz istálló egyhangúlag elutasította a 2020-as szezonra tervezett új gumikat.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kedden közölte, hogy a csapatok tesztelésre már a 2019-es idény közben megkapták az új Pirelli-gumikat. Kiemelte: a csapatok egyhangúlag döntöttek úgy, hogy a 2020-as idényben is az idén használatos gumifajtával versenyeznek, nem pedig annak fejlesztett változatával.

A következő szezon első versenye március 15-én az Ausztrál Nagydíj lesz Melbourne-ben.

Címlapról ajánljuk
Olyan erő jelent meg a forint piacán, amit eddig nem ismertünk

Olyan erő jelent meg a forint piacán, amit eddig nem ismertünk

2025 egyértelműen a forint éve volt, hiszen ugyan még hátravan pár nap az évből, de az euróval szemben több mint tíz éve nem látott menetelésben van a magyar deviza, a dollárral szemben pedig még ennél is régebben volt példa hasonlóan jó évre. Ebben nagy szerepe volt a magas kamatkülönbözetnek, aki eddig nem ismerte a carry trade fogalmát, most valószínűleg az is hallott róla legalább egyszer év közben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×