eur:
394.22
usd:
370.02
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Szentpétervár, 2017. január 19.Aleksander Ceferint, az Európai Labdarúgó-szövetség elnökét (b) kíséri a székéhez egy rendezvényszervező a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság hivatalos emblémájának szentpétervári bemutatóján 2017. január 19-án. A 2020-as tornát tizenhárom európai országban rendezik, Szentpétervár három csoportmérkőzésnek és a negyeddöntőnek ad otthont. (MTI/EPA/Anatolij Malcev)
Nyitókép: ANATOLIJ MALCEV

Itt az utolsó nagy támadás: még tizennégy hely szabad

Csütörtökön, az isztambuli Törökország–Izland mérkőzéssel indul a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőinek utolsó szakasza, kedd estig a már elkelt hat hely mellett további tizennégy gazdára talál. Néhányan még utána is reménykedhetnek, a Nemzetek Ligája márciusi „pótvizsgáin”.

A csoport

Anglia matematikailag még nem jutott tovább, de ha pontot szerez a Wembley-ben a gyenge montenegrói csapat ellen, Pristinába már nyugodtan utazhat. A pontszámok alapján nagyobb csata lehet(ne) a második helyért, de a papírforma alapján – amellett, hogy ildomos megjegyezni, hogy a koszovóiak eddig bravúrosan szerepeltek – a csehek biztos favoritok.

Csütörtök

  • Anglia–Montenegró, London 20.45 (Tv: Sport1)
  • Csehország–Koszovó, Plzen 20.45

Vasárnap

  • Koszovó–Anglia, Pristina 18.00 (Tv: Sport2)
  • Bulgária–Csehország, Szófia 18.00

A csoport állása: 1. Anglia 15 pont/6 mérkőzés, 2. Csehország 12/6, 3. Koszovó 11/6, 4. Montenegró 3/7, 5. Bulgária 3/7

B csoport

Az ukránok már révbe értek, de még fontos szerepük lehet. Legalábbis matematikailag, másképpen nehéz elképzelni, hogy a Cristiano Ronaldóval felálló portugál válogatott lépést tévesszen a hátralévő két mérkőzésén. A szerbeknek, még ha le is győznék a már biztos Eb-résztvevő sárga-kékeket Belgrádban, csak akkor van esélyük, ha a portugálok rontanak. Ami szinte elképzelhetetlen.

Csütörtök

  • Szerbia–Luxemburg, Belgrád 20.45
  • Portugália–Litvánia, Faro 20.45 (Tv: Sport2)

Vasárnap

  • Szerbia–Ukrajna, Belgrád 15.00 (Tv: Sport2)
  • Luxemburg–Portugália, Luxembourg 15.00

A csoport állása: 1. Ukrajna 19 pont/7 mérkőzés (már továbbjutott), 2. Portugália 11/6, 3. Szerbia 10/6, 4. Luxemburg 4/6, 5. Litvánia 1/7

C csoport

Az észak-íreknek még két brutálisan nehéz mérkőzésük van hátra, s nagy valószínűséggel mindkettőt meg kellene nyerniük ahhoz, hogy továbbjussanak. S még akkor sem biztos… A hollandoktól 3-1-re, a németektől 2-0-ra kaptak ki, tehát még két egygólos siker sem lenne elég, ha a riválisok nyernek a másik, hátralévő mérkőzésükön. Maradjunk a realitásnál: nagy valószínűséggel a holland és a német válogatott lesz innen Eb-résztvevő. S ez akár már szombaton eldőlhet.

Szombat

  • Észak-Írország–Hollandia, Belfast 20.45
  • Németország–Fehéroroszország, Mönchengladbach 20.45

Kedd

  • Hollandia–Észtország, Amszterdam 20.45 (Tv: Sport2)
  • Németország–Észak-Írország, Frankfurt 20.45 (Tv: Sport1)

A csoport állása: 1. Hollandia 15 pont/6 mérkőzés (19–7), 2. Németország 15/6 (20–6), 3. Észak–Írország 12/6, 4. Fehéroroszország 4/7, 5. Észtország 1/7

D csoport

Fura helyzet, de úgy igaz: a harmadik helyen álló svájciak vannak a legkönnyebb helyzetben. „Csak” meg kell nyerniük a grúzok elleni hazai és a gibraltáriak elleni idegenbeli mérkőzést. Egyik sem jelenthet problémát. Ebben az esetben pedig biztosan továbbjutnak, tekintve, az egymás ellen játszó írek és dánok közül legalább az egyik biztosan veszít két pontot. Döntés csak hétfőn.

Péntek

  • Svájc–Grúzia, St. Gallen 20.45
  • Dánia–Gibraltár, Koppenhága 20.45

Hétfő

  • Írország–Dánia, Dublin 20.45
  • Gibraltár–Svájc, Gibraltár 20.45

A csoport állása: 1. Dánia 12 pont/6 mérkőzés (16–5), 2. Írország 12/7 (6–4), 3. Svájc 11/6, 4. Georgia 8/7, 5. Gibraltár 0/6

E csoport

Ezt minden magyar futballszurkoló tudja kívülről, a mi csapatunk továbbjut, ha nyer Walesben. A döntetlen csak akkor elég, ha az azeriek megtáltosodnak, s győznek Nagyszombatban, s persze előtte a horvátok is győzelemmel zárják le a maguk sorozatát.

Szombat

  • Azerbajdzsán–Wales, Baku 18.00 (Tv: Sport2)
  • Horvátország–Szlovákia, Fiume 20.45 (Tv: Sport2)

Kedd

  • Wales–Magyarország, Cardiff 20.45 (Tv: M4 Sport)
  • Szlovákia–Azerbajdzsán, Nagyszombat 20.45

A csoport állása: 1. Horvátország 14 pont/7 mérkőzés, 2. Magyarország 12/7, 3. Szlovákia 10/6, 4. Wales 8/6, 5. Azerbajdzsán 1/6

F csoport

A románok alkalmasint abban reménykednek, hogy a spanyolok nem nagyon strapálják már magukat az utolsó hazai meccsükön. Gyengíti reményeiket, hogy még soha nem nyertek tétmérkőzést idegenben a spanyolok ellen. A svédek hétfőn jó eséllyel három pontot szereznek majd a feröeriek ellen, így mindenfajta számolgatásnak akkor van értelme, ha a pénteki, bukaresti mérkőzésen hazai győzelem születik. Ellenkező esetben szinte formalitás lesz az utolsó forduló.

Péntek

  • Norvégia–Feröer-szigetek, Osló 18.00 (Tv: Sport2)
  • Spanyolország–Málta, Cádiz 20.45
  • Románia–Svédország, Bukarest 20.45 (Tv: Sport1)

Hétfő

  • Svédország–Feröer-szigetek, Solna 20.45
  • Spanyolország–Románia, Madrid 20.45 (Tv: Sport1)
  • Málta–Norvégia, Ta'Qali 20.45

A csoport állása: 1. Spanyolország 20 pont (már továbbjutott), 2. Svédország 15, 3. Románia 14, 4. Norvégia 11, 5. Málta 3 (2–18), 6. Feröer-szigetek 3 (4–23)

G csoport

A lengyelek már páholyban, számukra a csoportelsőség az egyedüli tétje a hátralévő két mérkőzésnek. Az osztrákokat matematikailag a szlovén, az izraeli és az észak-macedón válogatott is megelőzheti, de a realitás az, hogy a Szabics Imrét is az edzői stábban tudó válogatott már szombat este, Bécsben ünnepelhet.

Szombat

  • Szlovénia–Lettország, Ljubljana 18.00
  • Izrael–Lengyelország, Jeruzsálem 20.45
  • Ausztria–Észak-Macedónia, Bécs 20.45

Kedd

  • Lengyelország–Szlovénia, Varsó 20.45
  • Lettország–Ausztria, Riga 20.45
  • Észak-Macedónia–Izrael, Szkopje 20.45

A csoport állása: 1. Lengyelország 19 pont (már továbbjutott), 2. Ausztria 16, 3. Szlovénia 11 (13–8), 4. Izrael 11 (15–15), 5. Észak–Macedónia 11 (10–11), 6. Lettország 0

H csoport

Ha a franciák otthon megverik csütörtök este Moldova csapatát, biztosítják a helyüket a 24-es döntőben. De akár ki is kaphatnak, ha a törökök előtte szereznek egy pontot az izlandiak ellen. Itt is csoda kellene ahhoz, hogy ne a mostani első két helyezett jusson tovább.

Csütörtök

  • Törökország–Izland, Isztambul 18.00 (Tv: Sport2)
  • Franciaország–Moldova, Saint–Denis 20.45
  • Albánia–Andorra, Elbasan 20.45

Vasárnap

  • Moldova–Izland, Chisinau 20.45
  • Andorra–Törökország, Andorra la Vella 20.45
  • Albánia–Franciaország, Tirana 20.45 (Tv: Sport2)

A csoport állása: 1. Törökország 19, 2. Franciaország 19, 3. Izland 15, 4. Albánia 12, 5. Andorra 3 (1–16), 6. Moldova 3 (2–22)

I csoport

Szombat este a csoport két legjobbja találkozik, de úgy, hogy már mindkettő továbbjutott. Az Eb kalapbeosztása miatt van jelentősége annak, hogy az oroszok végül megelőzik-e a belgákat. Nincs nagy esélyük erre, 2-0-ra, vagy háromgólos különbséggel kellene nyerniük, egyébként itt már minden eldőlt.

Szombat

  • Ciprus–Skócia, Nicosia 15.00
  • San Marino–Kazahsztán, Serravalle 18.00
  • Oroszország–Belgium, Szentpétervár 18.00

Kedd

  • Belgium–Ciprus, Brüsszel 20.45
  • San Marino–Oroszország, Serravalle 20.45
  • Skócia–Kazahsztán, Glasgow 20.45

A csoport állása: 1. Belgium 24 pont, 2. Oroszország 21 (már mindkettő továbbjutott), 3. Ciprus 10, 4. Skócia 9, 5. Kazahsztán 7, 6. San Marino 0

J csoport

Olaszország már továbbjutott, s Finnország is nagyon közel áll ehhez. Csak le kell otthon győznie Liechtensteint – menni fog. Ez a magyar válogatott érdeke is, gondolva egy esetleges Nemzetek Ligája-pótvizsgára.

Péntek

  • Finnország–Liechtenstein, Helsinki 18.00 (Tv: Sport1)
  • Örményország–Görögország, Jereván 18.00
  • Bosznia-Hercegovina–Olaszország, Zenica 20.45 (Tv: Sport2)

Hétfő

  • Liechtenstein–Bosznia-Hercegovina, Vaduz 20.45
  • Olaszország–Örményország, Palermo 20.45 (Tv: Sport1)
  • Görögország–Finnország, Athén 20.45

A csoport állása: 1. Olaszország 24 pont (már továbbjutott), 2. Finnország 15, 3. Bosznia–Hercegovina 10 (17–14), 4. Örményország 10 (13–15), 5. Görögország 8, 6. Liechtenstein 2

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×