Infostart.hu
eur:
382.18
usd:
327.98
bux:
109206.15
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Twitter

A könnyebb ágra került a női kéziválogatott a vb-n

A magyar női kézilabda-válogatott Romániával, Spanyolországgal, Kazahsztánnal, Szenegállal és Montenegróval került azonos csoportba a Japánban sorra kerülő decemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokság sorsolásán.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány csapata a második kalapból várta a pénteki, tokiói sorsolást, amelynek során a románokat kapta az első kalapból, így az olimpiai bajnok oroszokat, valamint a világ- és Európa-bajnok franciákat is elkerülte. A montenegróiakat a harmadik, a spanyolokat a negyedik, a szenegáliakat az ötödik, a kazahokat pedig a hatodik kalapból sorsolták a C csoportba.

A magyarok Szenegál és Kazahsztán csapatával még soha nem játszottak.

A spanyolokkal 22 alkalommal találkoztak, hat döntetlen és öt vereség mellett 11-szer nyertek. A románok ellen 98 meccsen kilenc döntetlen, 33 vereség és 56 győzelem a mérleg. Montenegrót három vereség mellett négyszer sikerült legyőzni.

  • Minden csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe, onnan pedig az első két-két csapat kerül az elődöntőbe.
  • A magyar együttes a középdöntőben a D csoport továbbjutóival találkozhat.

A magyarok az osztrák válogatott kétszeri legyőzésével jutottak ki a Japánban sorra kerülő 24 csapatos tornára, amelyre november 30. és december 15. között kerül sor Kjúsú sziget három városában: Kumamotóban, Jacusiróban és Jamagában. Ez lesz a 24. női világbajnokság, és a 22., amelyen a magyar válogatott is részt vesz.

A házigazda Japán és az Európa-bajnok Franciaország mellett a világbajnok indulási jogot szerez a jövő évi, tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak, akárcsak a legutóbbi Európa-bajnokság azon két legjobb csapata, amely a vb-n nem kerül a hét közé. A magyarok hetedik helye az Eb-n ilyen szempontból is értékes volt.

A világbajnokság csoportbeosztása:

A: Hollandia, Norvégia, Szlovénia, Szerbia, Angola, Kuba

B: Franciaország, Dánia, Németország, Koreai Köztársaság, Brazília, Ausztrália

C: MAGYARORSZÁG, Románia, Spanyolország, Kazahsztán, Szenegál, Montenegró

D: Oroszország, Svédország, Japán, Argentína, Kína, Kongói DK

Címlapról ajánljuk

A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben? Este sorsolás!

Pénteken, magyar idő szerint 18 órától rendezik a washingtoni John F. Kennedy Centerben a 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolását. Az Opta elemző cég elkészítette esélylatolgatását: kiderült, matematikai képletek alapján mely válogatottak számítanak favoritnak. Ennek alapján (is) nagy biztonsággal megállapítható: európai vagy dél-amerikai győztest avatnak majd.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Ez lehet a magyar gazdaság új kitöréspontja

Ez lehet a magyar gazdaság új kitöréspontja

A magyar gazdaság egyik nagy lehetősége, ha az egyetemeken és kutatóintézetekben születő tudományos eredményekre épülő innovatív technológiákat sikerrel viszik piacra deep tech vállalkozások. Ebben a műsorban kiderül, hogy mit takar ez az elnevezés és hogyan tudnak az élettudományi vagy AI-alapú fejlesztések áttörni a globális piacon. Szó volt arról is, hogy Magyarországon milyen oktatási és finanszírozási programok segítik a tudományos eredményekből kinövő technológiai cégeket, miért vonzza Magyarország a nemzetközi nagyvállalatok K+F központjait, milyen szerepe van az egyetemeknek ebben a folyamatban és miért fontos a KKV-k számára is, hogy innovatívvá váljanak. Vendégünk volt Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×