Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
327.09
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Felmentették Froome-ot a doppingvádak alól

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) felmentette a doppingvádak alól Chris Froome-ot, aki így minden bizonnyal részt vehet a szombaton rajtoló Tour de France-on.

A világ jelenlegi első számú országúti kerekeséről decemberben derült ki, hogy a tavalyi Vuelta a Espanán adott egyik mintájában az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol magas szintjét, a megengedett érték kétszeresét mutatták ki. Froome ártatlannak vallotta magát. Mivel ügyét eddig nem zárták le, versenyzési jogát pedig nem függesztették fel, a 33 éves sportoló elindulhatott a nemzetközi viadalokon, s megnyerte az év első nagy körversenyét, a Giro d'Italiát.

A szombaton rajtoló francia körverseny szervezői ugyanakkor nem voltak elnézőek vele, vasárnap bejelentették, hogy annak ellenére sem engedik indulni, hogy már négyszer diadalmaskodott a Touron, s ő a címvédője a világ legnagyobb presztízsű országúti viadalának.

Az UCI ezek után hétfőn közölte, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) állásfoglalásával összhangban nem minősíti doppingvétségnek Froome esetét,

elfogadva, hogy a szalbutamol magas szintjét az asztmagyógyszer engedélyezett használata okozta.

Froome ezek után minden bizonnyal mégis megkapja a rajtengedélyt a francia körversenyre, s lehetősége lesz megszerezni rekordbeállítást jelentő ötödik diadalát.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×