Infostart.hu
eur:
360.9
usd:
315.9
bux:
143116.01
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
Nyitókép: Facebook

Jól teljesítettek a floorballos lányok a világbajnokságon

A magyar U19-es floorball lány válogatott, a B csoportban 3. helyet ért el a svájci világbajnokságon.

Harminc éve terjedt el a floorball, feltalálása a svédekhez és az amerikaiakhoz is kötődik – mondta az Varsányi Zsuzsannát, az U19-es Floorball lányválogatott vezetőedzője. „Mind a kettő magáénak vallja ezt a sportágat, inkább a svédek azok, akik ezt magasabb szinten űzik, konkrétan mindig ők a világbajnokok” – tette hozzá. Magyar vonatkozása a történetnek, hogy Czitrom András is részt vett a labdajáték kitalálásában, sőt ő volt a Nemzetközi Floorball Szövetség első elnöke is.

A sportág leginkább az európai országokban terjedt el, bár egyre több kontinensen kívüli ország is részt vesz a világversenyeken. A nemzetközi szövetség 47 tagországgal rendelkezik – tájéjkoztatott a vezetőedző.

„Észak-európai országokban rendkívül népszerű,

talán a második legnépszerűbb sportágként tartják számon” – emelte ki. Magyarországon hullámzó a lelkesedés a floorball iránt.

A mérkőzéseket kézilabda méretű, 40 méter hosszú és 20 méter széles pályán játsszák, a jégkoronghoz hasonlóan a kapu mögött is van játéktér. A csapatokat öt mezőnyjátékos és egy kapos alkotja.

A magyar U19-es női válogatott a 2016-ban harmadik helyen végzett a kanadai világbajnokság B divíziójában. „Megpróbáltuk megcélozni a döntőbe jutást az idei világbajnokságon.

Úgy érezzük, hogy mindent megtettünk a felkészülés során, nagyon sokat edzettünk, a lányok is rengeteg időt, energiát szántak arra, hogy a lehető legjobb formában tudjunk elindulni a vb-n”

– fogalmazott Varsányi Zsuzsanna, aki szerint emelt fővel térhetnek vissza a versenyről, hiszen jobb ellenfelektől kaptak ki. Végül a B csoport harmadik helyén végzett a válogatott. Az elődöntőben a lettekkel játszottak, a bronzmérkőzésen pedig Ausztriát verték meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A nagy fordulatok után Forsthoffer Ágnes és Magyar Péter is felszólal az Országgyűlésben napirend előtt
frissülő cikk

A nagy fordulatok után Forsthoffer Ágnes és Magyar Péter is felszólal az Országgyűlésben napirend előtt

A hétfői hatalmas politikai hullámverések – Szijjártó Péter, a legfőbb ügyész és a köztársasági elnöki pozíció körül – után beszél újra Magyar Péter miniszterelnök napirend előtt az Országgyűlésben. Beszédet mondott a köztársasági elnöki jogköröket most gyakorló Forsthoffer Ágnes is.

Ezért bojkottálta az UEFA elnöke a világbajnoki döntőt

Nemzetközi sajtójelentések szerint Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke a FIFA elleni tiltakozása miatt nem vett részt a vasárnapi világbajnoki döntőn. A szakember számos Infantino-féle kezdeményezést is határozottan ellenez. Az európai viadalokon nagyon más szabályok (és vb-parkolóhelynyi jegyárak) lesznek életben, mint a vb-n.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
Ralizik az OTP a Luminor-felvásárlás hírére

Ralizik az OTP a Luminor-felvásárlás hírére

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, illetve a felpörgő második negyedéves gyorsjelentési szezon mozgatja még a tőzsdéket. Ezeken felül fontos gazdasági adatok is jönnek ma: az euróövezetből az EKB banki hitelezési felmérése érkezik, amely a hitelkínálati feltételek szigorodását vagy lazulását és a hitelkeresletet térképezi fel, így a monetáris transzmisszió állapotának egyik legfontosabb visszajelzése. Ezt követi a német és az euróövezeti ZEW gazdasági hangulatindex, amely az elemzők és intézményi befektetők várakozásait méri, és előretekintő mutatóként érzékenyen jelzi a konjunktúra fordulópontjait. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában vegyes a kép. A magyar tőzsde viszont az OTP-nek köszönhetően felülteljesít; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×