eur:
394.32
usd:
369.73
bux:
65129.35
2024. április 19. péntek Emma
Fucsovicsnak nem sikerült az újabb csoda

Fucsovicsnak nem sikerült az újabb csoda

Fucsovics Márton négy szettben kikapott David Goffintől vasárnap a liege-i Davis Kupa-nyolcaddöntőben, ezzel a tavaly döntős belgák 3-1-es összesítéssel továbbjutottak a negyeddöntőbe, míg a magyar válogatottra osztályozó vár szeptemberben.

A liege-i csúcstalálkozón a két csapat első számú játékosa csapott össze a Country Hall du Sart-Tilmanban. A világranglistán hetedik Goffin 2012 óta 15 párharcban lépett pályára, és egyesben 22/3-as győzelmi mérleggel büszkélkedhetett, legutóbb a 2015-ös fináléban kapott ki a brit Andy Murraytől. Az ATP-rangsorban 63. Fucsovics 2010 óta 18 "ütközetben" vett részt, és egyesben 18/7-es mutatónál tartott.

Első egymás elleni találkozójukon a házigazdák 27 éves vezére a várakozásoknak megfelelően agresszív és stabil játékkal kezdett, bár egy 31 ütésből álló labdamenet végén könnyű röptét rontott el. A belga teniszező egy könnyű brékkel 4:2-re elhúzott, ám a csütörtökön 26 éves Fucsovics egy "semmire" elnyert adogatógémmel visszavágott, így 4:4-nél ismét nyílt lett a csata.

A tavalyi ATP-világbajnokságon finalista Goffin másodjára - az ő szempontjából - a lehető legjobbkor brékelt 6:5-nél: szettlabdánál egy bivalyerős tenyeressel befejezte a 42 perces nyitójátszmát.

A folytatásban az Australian Openen nyolcaddöntős magyar nagyobb erőbedobásra késztette ellenfelét - aki Liege környékén született -, magabiztos adogatójátékok követték egymást, és a felek kiegyenlített küzdelemben jutottak el 5:4-ig. Ekkor az első szetthez hasonlóan Goffin fogadóként jutott játszmalabdához, amelyet rögtön kihasznált.

Egy óra 22 perc után jött a harmadik felvonás, amely három brékkel indult, Fucsovicson ekkor lehetett először látni, hogy az elmúlt két napban több mint hét órát töltött a pályán. Érdekes módon a szombati páros alatt pihenő Goffin sem volt frissebb, így a magyar játékos - aki egy ízben láb között ütött átemelést - 3:1-re meglépett. A lendület kitartott, jöttek az ászok, 5:3 után pedig egy újabb brék, így a harmadik szettben sikerült a szépítés. Fucsovics a játszma utolsó kilenc labdamenetéből nyolcat nyert, ellenfele pedig dühében messzire rúgott egy labdát.

Kőkemény ütésváltások következtek, a negyedik játszma harmadik gémjében a belga ismét igazolta klasszisát és brékelőnybe került. Fucsovics visszabrékelhetett volna, ám ellenfele sorozatban három ászt ütött és 3:1-re elhúzott, majd megint elvette a magyar szerváját. Ezzel gyakorlatilag eldőlt a meccs. Az egyoldalúan zárult találkozó 2 óra 35 percig tartott.

Fucsovics a meccs után közölte, mindent kiadott magából a világ egyik legjobbja ellen: "Az első két szett egy-egy brékkel ment el, úgyhogy másként is alakulhatott volna. Többször visszajöhettem volna a meccsbe, de Goffin azért áll elöl a világranglistán, mert ilyenkor előhúzza a szerváját. A harmadik szettben átment rajtam a fáradtság, labdabiztosabb lettem, de végül nem sikerült" - mondta az M4 Sportnak. Hozzátette: szépen helytállt a csapat, jön a folytatás, és szeretné, ha a válogatott nem esne ki a világcsoportból.

Goffin úgy összegzett, hogy Fucsovics nem volt könnyű ellenfél, keveset hibázott, keményen ütött, ezért nehéz volt megtalálnia a ritmust.

A tét nélküli ötödik mérkőzést eredetileg nem játszották volna le, ám a két kapitány másként döntött: Julien Cagnina (248. a világranglistán) és Piros Zsombor (521.) lépett pályára még a Country Hallban. Az újoncok csatáját a tavaly junior Australian Open-bajnok Piros nyerte 1 óra 26 perc alatt.

A belgák ezzel már 8-5-re vezetnek a magyarok ellen a két válogatott párharcában, és továbbjutottak a negyeddöntőbe, ahol idegenben mérkőznek meg az Egyesült Államok legjobbjaival. Az utóbbi 11 párharcukból a másodikat elvesztő magyaroknak nem sikerült a nyolc közé kerülniük a világcsoportban, így Köves Gábor együttese szeptemberben osztályozót vív majd a második vonal egyik feljutó-jelöltjével. A következő kört április 10-én sorsolják.

Végeredmény:

Belgium-Magyarország 3-2

Julien Cagnina-Piros Zsombor 3:6, 6:7 (3-7)

David Goffin-Fucsovics Márton 7:5, 6:4, 3:6, 6:2

szombaton játszották:

Bemelmans, Joris De Loore-Fucsovics Márton, Balázs Attila 3:6, 4:6, 7:6 (7-2), 6:4, 5:7

pénteken játszották:

David Goffin-Balázs Attila 6:4, 6:4, 6:0

Ruben Bemelmans-Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 7:6 (7-5), 6:3

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták. Napközben kétértelmű nyilatkozatok születtek azzal kapcsolatosan, valóban Izrael támadott-e, Teherán eddig nem vádolta ezzel meg a zsidó államot, a Hamász viszont igen. Közben Szíriát is támadás érte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×