Infostart.hu
eur:
376.15
usd:
318.7
bux:
127079.51
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Most dőlhet el Gyurta Dániel sorsa

Most dőlhet el Gyurta Dániel sorsa

Úszik-e még komolyan Gyurta Dániel, s ha igen, mikortól – mindezt a napokban beszéli meg Sós Csaba szövetségi kapitánnyal a versenyző.

A 200 méteres mellúszás londoni olimpiai és háromszoros világbajnoka a 2015-ös kazanyi vb-n szerzett bronzérme óta nem rukkolt ki érdemleges eredménnyel.

Hosszabb kihagyása után most az alapozó időszak elején tart Gyurta Dániel. Az olimpiai bajnok úszó azt még nem tudja, hogy mikor versenyezhet idén, a céljairól ugyanakkor néhány napja beszélt az InfoRádiónak.

Gyurta 2016 októberében edzőt váltott, azóta Nagy József irányítja a felkészülését, de sem a riói olimpián, sem a tavalyi budapesti világbajnokságon nem sikerült bekerülnie még az elődöntőbe sem. Önmagát adja a kérdés: mennyire játszik még fontos szerepet az úszás az időközben NOB-taggá választott és a MOB elnökségébe is bekerült, lassan 29 éves sportember életében - kérdezte a Magyar Idők Gyurta Dánielt.

– Az úszás mindig is meghatározó lesz az életemben, de ha a kérdést a versenyszerű úszásra szűkítjük – nyilván erre gondol –, akkor arra is az a válaszom, hogy egyelőre az is fontos – szögezte le az UTE versenyzője. – Más kérdés, hogy a budapesti vizes világbajnokság óta nem edzettem, a hosszú szünet azonban a szingapúri edzőtáborozással véget ért. Ez afféle rávezető, idénykezdő edzéssorozat volt, a technikai elemeket gyakoroltuk Nagy József irányításával, s hogy a minőségi munkát mikor kezdem, azt a napokban Sós Csabával beszélem meg.

Vajon számolhat-e a kapitány Gyurta indulásával? – Nyilván szeretnék ott lenni az Eb-n, de ez nem ilyen egyszerű kérdés. Addig megfelelő formába kell lendülnöm. Erről is szeretnék beszélgetni Sós Csabával.

Az úszó egyre jobban belemelegedik sportdiplomáciai munkájába: elnökségi tagként aktívan részt vesz a MOB mindennapi tevékenységében, rengeteget tanul olyan kiváló sportvezetőktől, mint Schmitt Pál korábbi és Kulcsár Krisztián jelenlegi elnök. Megítélése szerint a mostani időszak a magyar sport aranykora, s ez minden szereplőre – sportolókra, edzőkre, egyéb szakemberekre – egyaránt igaz.

Hozzátette: azon vagyok, hogy ez az aranykor minél tovább tartson. Ehhez Phjongcshangban is hozzájárulhatunk, magam is tagja vagyok a küldöttségnek, s éremátadó feladatom is lesz. A rövid pályás gyorskorcsolyázás 500, 1000 és 1500 méteres számaihoz kértem magam, a férfiaknál – ebből talán kitalálható, hogy kinek a sikerében reménykedem... Ugyanakkor odakint is edzeni fogok, igaz, egyedül, nem Nagy Józseffel, s már meg is beszéltem a rendezőkkel, hogy biztosítanak számomra úszáslehetőséget.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Történelmi csúcsra ért a Richter!

Történelmi csúcsra ért a Richter!

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthattunk, de Európában is óvatos emelkedés körvonalazódik. Jól teljesít a magyar piac is, a gyorsjelentés után 12 000 forint fölé emelkedett, ezzel pedig új történelmi csúcsot ért el a Richter. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy tovább fokozódik-e a nyomás a technológiai szektoron, miután az Nvidia vártnál erősebb számai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámasszák a piacot. Eközben gazdasági események szempontjából is van mire figyelni. Többek között Franciaországból, Németországból és az Egyesült Államokból is friss inflációs számokat várunk, idehaza pedig a KSH zárja a hetet a januári foglalkoztatottsági, munkanélküliségi, valamint az ipari termelői árakkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×