Infostart.hu
eur:
377.84
usd:
320.32
bux:
128930.4
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
A visszatéréséről beszélt Gyurta Dániel

A visszatéréséről beszélt Gyurta Dániel

Hosszabb kihagyása után az alapozó időszak elején tart Gyurta Dániel. Az olimpiai bajnok úszó azt még nem tudja, hogy mikor versenyezhet idén, a céljairól ugyanakkor beszélt az InfoRádiónak.

Az Újpest olimpiai bajnok mellúszója most ért haza Szingapúrból, ahol edzőtáborban volt, mint elmondta, egyelőre az alapozás elején járnak. Az elmúlt hónapokat javarészt pihenéssel töltötte, és csak most kezdett ismét kemény munkába.

"Jó volt ez az átmeneti időszak, de csak az eredmények fogják megmutatni, hogy mit csináltunk jól" - mondta Gyurta Dániel az InfoRádióban. Az idén az a terve, hogy minél gyorsabban visszatér az értékes és mindennapos edzésekhez. Utána lehet csak  elkezdeni gondolkodni azon, hogyan építsék fel az edzőjével versenyzését.

"Egyelőre itt még nem tartunk, vissza kell állnunk a lehető legstabilabb edzésmunkára. A gyorsasága nyilván függ attól is, hogy milyen fizikai és mentális állapotban vagyok. Az a 24 év alatt, mióta úszom, nem múlt el nyomtalanul, összegyűlt sok tapasztalat, és az edzettségem sem tűnt el" - mondta London olimpiai bajnoka, és úgy érzi, néhány hónap alatt visszarázódhat a munkába, és utána már tényleg lehet gondolkodni a versenyzésen is.

Egyelőre emiatt azt sem tudja még Gyurta, hogy a március végi debreceni országos bajnokságon indul-e.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×