eur:
393.75
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Közel húszezer néző előtt győzött a Ferencváros, de a Videoton visszaelőzött

A Ferencváros 2-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga szombati 15. fordulójának rangadóján, ezzel együtt elvesztette éllovas pozícióját, miután a Videoton jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzte.

A Groupama Arénában rfendezett mérkőzést közel húszezer néző figyelte a helyszínen, miután három és fél év elteltével megállapodtak egymással a Ferencváros vezetői, illetve a vénaszkenneres regisztráció miatt sztrájkoló keménymag tagjai, akik most először léptek be a 2014 nyarán átadott létesítménybe.

Az FTC sorozatban harmadszor győzött, míg a DVSC kilenc veretlenül megvívott bajnoki mérkőzés után kapott ki, ezt megelőzően legutóbb augusztusban szenvedett vereséget.

Némi meglepetésre az első negyedóra enyhe, de meddő debreceni mezőnyfölényt hozott, majd rákapcsoltak a hazaiak, s bár helyzetet kezdetben nem igazán tudtak kidolgozni, húsz perc elteltével már ők irányították a játékot. Az első félidő hajrájában aztán egyértelművé vált az FTC fölénye, több lehetősége is adódott, de vagy Nagy hárított, vagy hiba csúszott a befejezésbe. A szünet előtti percekben a Debrecen is eljutott egyszer-kétszer az ellenfél kapujáig, komoly veszélyt azonban nem jelentett.

A pihenőt követően is többet volt a házigazdáknál a labda, s a fölényük hamarosan gólokban is megmutatkozott: előbb egy kapu előtti kavarodásnál a góllövőlistát vezető Varga Roland talált be, majd két perccel később Priskin ollózó mozdulattal duplázta meg az előnyt. A DVSC hátránya tudatában támadni kezdett, de kezdetben mezőnyfölénynél többre nem futotta az erejéből. A 84. percben aztán Jovanovic révén sikerült a szépítés, az egyenlítés azonban már nem jött össze.

A mérkőzés szünetében szurkolói összetűzés történt. Ezzel kapcsolatban a BRFK sajtóosztálya arról tájékoztatta az MTI-t, hogy "eddig tisztázatlan okból verekedés tört ki", és "a verekedés során az elsődleges információk szerint egy ember könnyebben, kettő pedig súlyosan megsérült". A rövid közlemény kitér rá, hogy "az eset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja".

A Videoton az első félidőben lőtt három góllal alapozta meg a sereghajtó Mezőkövesd elleni sima, 4-0-s győzelmét a felcsúti Pancho Arénában. 

Lazovic kiválóan eltalált szabadrúgásával már a mérkőzés elején vezetést szerzett a Videoton. Hátrányba kerülve a Mezőkövesd támadott inkább, de ismét a hazaiak lőttek gólt, méghozzá érdekes körülmények között: Lazovic kiugratásából Henty volt eredményes, az asszisztens nem jelzett lest, de úgy tűnt, Karakó befújta, majd később a játékvezető mégis megadta a találatot. A folytatásban is többet birtokolta a labdát a vendégcsapat, mégis a fehérváriak növelték előnyüket: Lazovic beadását Scepovic továbbította a kapuba.

Szünet után visszavettek a tempóból a csapatok: a Mezőkövesd láthatóan beletörődött a vereségbe, míg a Videoton nem erőltette a góllövést. Egy szép támadás végén Lazovic négyre növelte a hazai előnyt, egyben beállította a végeredményt is.

Az újonc Balmazújváros a 94. percben büntetőből szerzett góllal 2-1-re győzött Debrecenben, a Diósgyőr vendégeként. 

Az első félórában egyértelműen a vendégek akarata érvényesült. A Balmazújváros agresszíven védekezett, s rendre veszélyes kontrákat vezetett, a 20. percben pedig a vezetést is megszerezte. A hazaiak eközben feltűnően pontatlanul játszottak, rengeteg volt a rossz passz Bódog Tamás együttesénél, amely ennek ellenére - váratlanul - egy szabadrúgást követő fejesből egyenlíteni tudott. A félidő hajrájában a hazaiak uralták a játékot, ám egy-két veszélyesebb lövésnél többre nem jutottak.

A második játékrész lényegesen eseménytelenebb volt az elsőnél. A csapatok nem igazán találtak fogást a másikon, így leginkább mezőnyjáték zajlott a pályán, kevés helyzettel. Tíz perccel a vége előtt aztán a vendégek ziccert hibáztak, s úgy tűnt, ez volt a meccslabda, ám - már a ráadásban - egy újabb szép vendégtámadás végén Lipták csak kézzel tudott menteni, az ezért megítélt büntetőt pedig Arabuli nem hibázta el.

Dunaújvárosban az Újpest 1-0-ra nyert a Vasas vendégeként. Kiegyenlített mezőnyjátékkal telt az összecsapás első félidejének túlnyomó része, majd a játékrész hajrájában a Vasas cserejátékosa, Vaskó előtt adódott egy igazán komolynak tűnő gólszerzési lehetőség, de a védő nem találta el a labdát. A szünetre így 0-0-s állásnál vonultak el a felek.

A fordulás után kezdeményezőbben lépett fel az Újpest, amely aztán a nagyon aktív Novothny Soma góljával a félidő derekán megszerezte a vezetést. A lila-fehérek a folytatásban is irányították a mérkőzést, támadóbban léptek fel, mint ellenfelük, így megérdemelten "vitték haza" a győzelemért járó három pontot. 

A Haladás 2-1-re kikapott Sopronban a vendég Paks csapatától. A szombathelyieknek ez volt az utolsó mérkőzésük "albérletükben", ugyanis elkészült a stadionjuk. Az első félidőben gyakorlatilag mindkét kapus munka nélkül maradt, inkább a mezőnyben "csordogált" a játék, majd szórványos füttyszó kísérte a csapatokat az öltözőbe.

A folytatásban sem nagyon változott a játék képe, a támadók rendre rossz megoldásokat választottak, így sokáig egyetlen komoly helyzet sem alakult ki. A 82. percben aztán az egyetlen igazi lehetőségét gólra váltotta a vendégcsapat, igaz, Bartha találatához a szerencse is kellett. Négy perccel később egy szöglet után újra egy "lecsorgóból" szerzett gólt a Paks - a védő Szabó volt eredményes -, ezzel el is dőlt a három pont sorsa. Tóth 91. percben szerzett gólja csak szépségtapasz volt hazai oldalon.

OTP Bank Liga, 15. forduló:

Ferencváros-Debreceni VSC 2-1 (0-0)

Gólszerzők: Varga R. (58.), Priskin (60.), illetve Jovanovic (84.)

Videoton FC - Mezőkövesd Zsóry FC 4-0 (3-0)

Gólszerzők: Lazovic (7., 66.), Henty (16.), Scepovic (36.)

Diósgyőri VTK-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-2 (1-1)

Gólszerzők: Karan (31.), illetve Tamás (20.), Arabuli (94.- 11-esből)

Vasas SC-Újpest FC 0-1 (0-0)

Gólszerző: Novothny (68.)

Swietelsky Haladás-Paksi FC 1-2 (0-0)

Gólszerzők: Tóth M. (91.), illetve Bartha (82.), Szabó J. (86.)

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×