Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.97
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Nagy igazolást jelentett be a Fehérvár

Hári Jánossal, a magyar válogatott támadójával erősítette meg keretét a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata.

"Kóger Dániel sérülése miatt szükségesnek láttuk, hogy egy minőségi játékossal pótoljuk őt. Miután Hári János németországi csapatától távozott, számunkra pont kapóra jött, hogy egy ilyen kvalitású játékos szabadon igazolhatóvá vált" - nyilatkozta Szélig Viktor szakmai igazgató.

A klub közleményéből az is kiderül, hogy a 25 éves játékos

profi karrierje során először játszik magyar klubban,

ám elképzelhető, hogy nem lesz hosszú a szerepvállalása az osztrák ligában érdekelt együttesnél.

"Nem titok, a szerződésében opcióként jelöltük meg azt, hogy a novemberi szünet ideje alatt erősebb bajnokságból érkező ajánlat esetén eligazolhat" - mondta Szélig, hozzátéve, hogy ha ez nem történik meg, akkor a székesfehérvári csapatot erősíti majd a szezon végéig.

Hári 2006-ban került Svédországba, ahol 175 élvonalbeli mérkőzésen lépett jégre, csapatait pedig 54 ponttal segítette.

"Most új ligában fogok játszani" - kezdte várakozásait illetően Hári - "Úgy gondolom, a szakvezetés a támadójátékban, az emberelőnyös játék javításában számít majd rám, és a bizalmat kemény munkával szeretném meghálálni."

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×