eur:
413.2
usd:
401.05
bux:
81758.49
2025. január 10. péntek Melánia
Megvan, kik érintettek a kézilabdás bundabotrányban

Megvan, kik érintettek a kézilabdás bundabotrányban

A nyomozó ügyészek az ügyben három újabb gyanúsítottat hallgattak ki, amellyel a vesztegetés bűntette miatti nyomozás gyanúsítottjainak száma kilencre nőtt.

A Budapesti Nyomozó Ügyészségen vesztegetés, illetve vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indult nyomozás kézilabda meccsek eredményének jogosulatlan befolyásolásának gyanúja miatt.

Az ügyészek június 7-én több helyszínen házkutatást tartottak, amelynek eredményeként okiratokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, majd akkor hat személyt hallgattak ki gyanúsítottként vesztegetés, illetve vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint, egyes klubcsapatok vezetői, illetve edzői a mérkőzések eredményének befolyásolása érdekében

kínáltak fel jogtalan előnyt alkalmanként több százezer forintot, amit az érintett játékvezetők elfogadtak.

A nyomozás során a nyomozó ügyészek újabb három személyt hallgattak ki gyanúsítottként. A nyomozásnak így jelenleg összesen kilenc gyanúsítottja van;

  • négy játékvezető,
  • két csapatedző,
  • két klubelnök és
  • a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) egyik tisztségviselője.

A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

A nyomozás még folyamatban van, ennek során az ügyészség további mérkőzések jogtalan befolyásolását vizsgálja - közölte az ügyészség.

Címlapról ajánljuk
Naggyá teszi-e Grönland Amerikát? - Demkó Attila véleménye

Naggyá teszi-e Grönland Amerikát? - Demkó Attila véleménye

Már első elnöksége idején is felvetette, és most ismét megerősítette Donald Trump megválasztott amerikai elnök, hogy megvenné az Egyesült Államok Dániától Grönlandot. Az InfoRádió Demkó Attila biztonságpolitikai szakértőt, az NKE John Lukács Intézet Stratégiai Jövő programjának vezetőjét kérdezte az amerikai tervekről.

MOHU: az ünnepi rekordforgalomban sem volt tömeges automataleállás

A fél év alatt teljesült egymilliárdos visszaváltási darabszám (műanyag palack, fémdoboz és üveg) azt is jelenti, hogy a korábbi rendszerben ebből 700 000 nem újrahasznosítóban, hanem a hulladéklerakókban kötött volna ki – mondta az InfoRádióban Szabó Szilvia, a MOHU gyártói felelősségi rendszerek vezetője. Hozzátette azt is, hogy bizonyos visszaváltógép-leállások rendszerszerűek, mindig elő fognak fordulni, ám gyorsan orvosolhatók.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
Egyetlen kis szigeten múlhat az Egyesült Államok globális katonai hegemóniája, de Washington késlekedik a szükséges lépésekkel

Egyetlen kis szigeten múlhat az Egyesült Államok globális katonai hegemóniája, de Washington késlekedik a szükséges lépésekkel

Az Egyesült Államok stratégiai helyzete a Csendes-óceán nyugati részén komoly kihívásokkal néz szembe, különösen Kína, Oroszország és Észak-Korea növekvő befolyása miatt. Ebben a geopolitikai helyzetben Guam, az USA csendes-óceáni területe kulcsfontosságú szerepet tölt be az amerikai katonai jelenlét és védelmi képességek szempontjából. A sziget védelme és fejlesztése sürgős feladattá vált, amely a következő kormányzat egyik legfontosabb nemzetbiztonsági prioritása lehet - számolt be a Breaking Defense.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×