Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
100 éve született a magyar Szaltókirály

100 éve született a magyar Szaltókirály

Száz éve, 1917. szeptember 18-án született Budapesten Pataki Ferenc olimpiai bajnok tornász, a "Szaltókirály". Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

Tizenkét évesen, egy cirkuszlátogatásnak köszönhetően szerette meg a tornát. Annyira lenyűgözték az artisták mozdulatai - a szaltók, a szédületes ugrások -, hogy otthon elkezdte próbálgatni a később tökélyre fejlesztett gyakorlatokat. Az 1948. évi londoni olimpián is a hátraszaltóból megfogott mellső mérlegállás hozta meg számára az aranyérmet. Kitartó gyakorlásának köszönhetően már tizenhat évesen ifjúsági bajnok lett, miközben kisebb statisztaszerepeket vállalt színházi előadásokban.

1935-től a budapesti VII. kerületi Levente Egyesület, 1945-től a Munkás Testedző Egyesület (MTE), majd 1950-től 1956-ig a Budapesti Vörös Meteor tornásza volt. 1937-től tizennyolc éven keresztül volt a magyar tornászválogatott tagja. Első országos bajnoki címét 1939-ben szerezte meg.

A II. világháború sok álmot hiúsított meg, így a sportolókét is, mert 1940-ben és 1944-ben is elmaradtak az olimpiai játékok, és világbajnokságokat sem rendeztek. Az ereje teljében lévő Pataki nem mutathatta meg a világnak kimagasló képességeit. Az országos bajnokságokat azonban az első háborús években még megrendezték: 1940-ben aranyérmet szerzett, 1941-ben pedig összetett bajnoki címet nyert.

A II. világháború befejezése után három évvel, 1948-ban rendezték meg a londoni olimpiát, ahol műszabadgyakorlatban, azaz talajban olimpiai bajnoki címet, lóugrásban és csapatversenyben bronzérmet szerzett. Pedig indulása kétséges volt, ugyanis az olimpia előtt nem sokkal egy filmforgatáson megsérült. Még ebben az évben a magyar tornasport első Mesterfokú bajnoka lett.

Négy évvel később, Helsinkiben is részt vett az olimpián, de már túl volt pályafutása csúcspontján, az éremosztásból kimaradt. Címvédőként 14. lett a műszabadgyakorlatban, lóugrásban pedig csak a 19. helyezést tudta megszerezni.

Harminchat évesen, 1953-ban szerepelt utoljára a magyar bajnokságon, ahonnan három arannyal búcsúzott.

Visszavonulása után végre annak élhetett, aminek tornasikereit köszönhette: az akrobatikának. Artista feleségével járta a világot, és egyedülálló produkciójukkal elképesztették a külföldi közönséget.

Hazatérve az Állami Artistaképző Intézetben tanított, számos fiatal tehetséget indított el a pályán. Szefi - ahogy barátai hívták - hetvenéves korában, 1988. április 25-én, súlyos betegség után hunyt el. 2014-ben posztumusz a magyar tornasport Halhatatlanok Klubjának tagjává választották.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×