Infostart.hu
eur:
379.95
usd:
322.6
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

A portugál kapitány szerint nem szabad a magyarok andorrai vereségéből kiindulni

A győzelemért utazott Budapestre az Európa-bajnok portugál labdarúgó-válogatott, amely vasárnap 20.45-től lép pályára a Groupama Arénában a magyarok elleni világbajnoki selejtezőn.

Fernando Santos szövetségi kapitány szombati sajtótájékoztatóján kijelentette, csakis a három pont megszerzését tartja elfogadhatónak tanítványaitól. Elmondta, tisztában vannak azzal, hogy a magyaroknak ez az utolsó lehetőségük továbbjutási álmaik életben tartására, ezért biztos benne, riválisuk mindent megtesz majd a győzelemért. Hozzátette, éppen ezért nem lesz könnyű a vasárnapi találkozó.

Megjegyezte, semmiképpen sem szabad a magyarok andorrai vereségéből kiindulniuk, ott ugyanis kísérleti csapattal állt fel riválisuk. A szakember ugyanígy nem akart foglalkozni a két csapat márciusi, portugáliai összecsapásával, amelyen a magyarok - véleménye szerint - szokatlanul defenzív taktikával játszottak, de emlékeztetett rá, hogy amikor a mérkőzés "már veszni látszott" számukra, a 4-3-3-as felállásban veszélyesebbek voltak.

A szakember kiemelte, ahogy a legtöbb esetben, ezúttal is erősen szeretnének kezdeni, azonban a legfontosabb a győzelem, hogy több gólt lőjenek, mint az ellenfél.

Pepének, a védelem alapemberének kellemes emlékei lehetnek Budapestről, hiszen 2009-ben világbajnoki selejtezőn győztes gólt szerzett: "Természetesen örülnék neki, ha megismétlődne, de a szövetségi kapitány elsősorban azt várjam tőlem, hogy a kapunkat őrizzem. Persze, ha egy rögzített helyzetnél előre tudok menni fejelni, és esetleg gólt szerzek, akkor örülni fogok."

A korábbi Real Madrid-futballista megjegyezte, kész tervük van a győzelemre, aminek megvalósításához rendkívül agresszívan kell futballozniuk, mert jól felkészített csapat a magyar.

Hét fordulót követően a svájciak százszázalékos mérleggel (21 pont) vezetik a csoportot a portugálok (18) előtt, a harmadik helyen álló magyarok hátránya nyolc pont a kontinensbajnokkal szemben. Amennyiben Dzsudzsák Balázsék pontot veszítenek, biztossá válik, hogy lemaradnak a jövő évi oroszországi vb-ről.

A portugál válogatott várható kezdőcsapata:

Rui Patrício - Cédric Soares, Pepe, Bruno Alves, Fábio Coentrao - Gelson Martins, Joao Moutinho, Danilo, Bernardo Silva - André Silva, Cristiano Ronaldo

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×