Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Augusztusban már gleccseren edz Miklós Edit

Jól halad Miklós Edit alpesi síző felkészülése a következő szezonra, augusztus második felében Svájcba utazik, ahol egy gleccser sípályáin kezdi el a havas edzéseket.

A januárban térdszalag-szakadást szenvedett sportoló csütörtökön az MTI-nek elmondta, egyelőre Csíkszeredában készül a versenyidényre. Ausztriában élő erőnléti edzője, Zakariás Zsolt kéthetente jön Csíkszeredába, hogy "felfrissítsék" az edzésprogramot. Ez azt jelenti, hogy egyre több és nehezebb gyakorlatot kell végeznie.

A 29 éves Miklós Edit megjegyezte, napi két alkalommal tölt két-két és fél órát az edzőteremben, és kerékpározással is erősíti a lábizmait. Hozzátette, a futást még nem javasolták orvosai, ugyanakkor a gumis kötés, amit a térdén visel, már csak a biztonságérzetét növeli. Azért tartotta szerencsésnek, hogy Csíkszeredában készülhet, mert nem kell órákat eltöltenie a forgalomban az otthona és az edzőterem között.

A sportoló elmondta, augusztus második felében Svájcba utazik, ahol egy gleccser sípályáin kezdi el a havas edzéseket. Ezelőtt még egy alapos orvosi ellenőrzésen is átesik.

"Úgy tervezzük, hogy az elején csak szokom a havat, a sízést, aztán fokozatosan növeljük a tempót. Azt szeretnénk, hogy szeptemberben már keményen tudjak edzeni" - jelentette ki Miklós Edit. Hozzátette, szeretne már az első lesikló világkupa-futamon részt venni, amit december első hétvégéjén tartanak. A fő célnak azonban azt tartotta, hogy "110 százalékos teljesítményt" nyújtson februárban a dél-koreai Phjongcshangban sorra kerülő téli olimpián.

Miklós Edit szerdán a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében Tusnádfürdőn találkozott a rajongóival.

A magyar síző - aki kétszer állt már dobogón világkupaversenyen - január 15-én az ausztriai Altenmarkt-Zauchenseeben rendezett lesikló verseny edzésén nagyot esett. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol kiderült, hogy a jobb térdében a keresztszalag-szakadás mellett egy csontdarab letört, továbbá porcsérülést is szenvedett, illetve a bal térdében is sérültek a szalagok.

Az alpesi sízők világkupa-sorozata október végén rajtol, november végén rendeznek először gyors számokat, míg az ötkarikás játékok február 9-én kezdődik.

Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Drónokat észleltek csütörtök este a normandiai Brest kikötőjében található Ile Longue nevű katonai bázis felett, amely a francia nukleáris ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjáróknak ad otthont, a francia tengerészgyalogosok tüzet nyitottak a drónokra. Vlagyimir Putyin orosz elnök indiai látogatásán egy 70 pontos javaslatot fogadtak el Narendra Modi miniszterelnökkel. Az Egyesült Államok újra érvényesíteni kívánja dominanciáját a nyugati féltekén, erősíti katonai jelenlétét az indo–csendes-óceáni térségben, és felülvizsgálhatja Európához fűződő viszonyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 6. 10:51
×
×
×
×