Infostart.hu
eur:
361.73
usd:
316.48
bux:
141076.24
2026. július 20. hétfő Illés

Bedarálta ellenfelét az OSC

Vincze Balázs együttese 17–4-re legyőzte a KSI vízilabdacsapatát a férfi ob 1 tizedik fordulójában.

Két különböző félidőt láthatott a nézősereg a Szőnyi úti Laky Károly uszodában. Az elsőben meglepő módon, de a nagyrészt az utánpótláskorú játékosaira építő KSI eredményes támadásokat vezetett. Ez meglepte Vincze Balázs együttesét, amelynek sem védekezésben, de még gólszerzés terén sem villogott. Az első negyed vége 3–2 lett a KSI javára.

A második etap közepétől azonban fokozatosan vette át az irányítást a papíron is nagyobb erőkből álló újbudai egylet

. A nagy szünet után 10 gól született, mindegyiket az OSC egyik, vagy másik pólósa szerezte, végül pedig 17–4-re a mérkőzést is megnyerte.

Vincze Balázs, az OSC férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője elégedetten értékelte a 2017-es év első bajnokiját.

„Másfél negyed után érkeztünk meg, onnantól viszont mind támadásban, mind védekezésben domináns játékot mutattunk be a hátralévő két és fél játékrészben" – mondta a szakvezető az InfoRádiónak a mérkőzés után.

Az újbudaiak mestere hozzátette: céljuk volt, hogy négy gólnál többet ne kapjanak ezen a találkozón. Legközelebb már a mérkőzés elejétől kezdve nagyobb koncentrációt vár el a tanítványaitól.

Címlapról ajánljuk
Horn Gábor az új államfőről: nem a legjobb jelöltet kell megtalálni, hanem a mindenkinek elfogadhatót

Horn Gábor az új államfőről: nem a legjobb jelöltet kell megtalálni, hanem a mindenkinek elfogadhatót

Hétfőtől megszűnt Sulyok Tamás államfői megbízatása, ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az országgyűlés elnöke látja el az államfői feladatokat. Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint nem színjáték Polgár Judit jelölése, ugyanakkor úgy látta, hogy túl sok név merült fel azzal kapcsolatban, ki lehetne az új köztársasági elnök, és nem alakult ki a szavazatokból egy konkrét irány.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×