eur:
393.83
usd:
365.43
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Olasz Anna: Amerika az úszóknak is a lehetőségek hazája

Olasz Anna szerint Szilágyi Liliánának jót tesz majd a környezetváltozás. A kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok a napokban jelentette be, hogy januártól az Egyesült Államokban, a floridai Gators egyetemen tanul, így sportolói pályafutását is ott folytatja.

Az elmúlt években, évtizedekben már sokan tettek így honfitársaink közül, hiszen a tengerentúlon járt egyetemre többek között Kovács Ágnes, Hosszú Katinka, Czene Attila vagy éppen Kerékjártó Tamás, a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes hosszútávúszó, Olasz Anna pedig – a hátspecialista Bohus Richárddal együtt - jelenleg is az Arizona State University hallgatója.

„Beszéltem Liluval, miután hallottam az elhatározásáról, és neki is elmondtam, hogy szerintem jól döntött" – mondta Olasz a Bp2017 Média érdeklődésére. „Nagy változás egy ilyen költözés az ember életében, nálam is az volt annak idején, de egyáltalán nem bántam meg, sőt. Ha ilyen lehetőséghez jutsz, élned kell vele. A környezetváltozás, az új impulzusok, egy teljesen más mentalitás, ami az amerikaiakra jellemző, mind-mind pozitív hatással vannak rád."

Olasz szerint itthon, Magyarországon is lehet természetesen fejlődni, de itt sokkal nagyobb hangsúly van a versenyeken, mindenki mindig a legjobb akar lenni, és ez sokszor torzsalkodásokkal, konfliktusokkal jár, amibe bele lehet fásulni egy idő után.

„Itt Amerikában egész évben együtt vagyunk a csapattal, hajtjuk, motiváljuk egymást, szinte együtt élünk. Nemrég volt például a születésnapom, volt egy kis buli is, amit a társaim szerveztek, szóval nagyon jó közösséget alkotunk. Ez az, ami elsősorban hiányzik Magyarországon."

A szegedi úszó persze sietett hozzátenni, hogy a sikert odakint sem adják ingyen, az Egyesült Államokban sem csupa móka és kacagás az élet.

„Sportteljesítmény szempontjából is jól sülhet el egy ilyen időszak, de ez csak nagyon kemény munkával érhető el, nincs helye a lazításnak. Az említett új hatások, az új környezet viszont segítenek abban, hogy nagyobb kedvvel végezzük a dolgunkat, és átlendüljünk az esetleges holtpontokon" – tette hozzá Olasz Anna.

Az összkép tehát egyértelműen pozitívnak tűnik, a kérdés, vannak-e egyáltalán hátrányai egy ilyen amerikai „légióskodásnak".

„Talán azt említeném meg, hogy itt vannak kötelezettségek, vagyis augusztustól márciusig itt kell lennünk az egyetemen, nem mehetünk haza, és olykor bizony fontos versenyeket is ki kell hagynunk, mint például nekem a hongkongi Világkupa-viadalt most októberben. Bohus Richárd hasonló okokból nem tud majd részt venni a rövid pályás világbajnokságon, de ha összességében nézzük, sokkal több előnye van annak, ha az ember Amerikában tanul. Sokan Hosszú Katinka esetét szokták felemlegetni, hogy annak idején Dave Salo mellett visszaesett a formája, de ez is csak részben igaz: az elején igenis sokat fejlődött, és az is tény, hogy amennyiben nem megy ki, a folytatás sem így alakul, többek között Shane-t sem ismeri meg" – foglalta össze mondandóját Olasz Anna.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×