Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Asztalitenisz Eb - Póta elődöntős párosban

Póta Georgina a román Elizabeta Samara oldalán bejutott a legjobb négy közé a jekatyerinburgi asztalitenisz Európa-bajnokság női páros versenyében, így ebben a számban már biztosan érmet szerez.

A szombat délelőtti negyeddöntőben az első helyen kiemelt német Shan Xiaona, Petrissa Solja duó volt a magyar, román kettős ellenfele; a mérkőzés óriási csatát hozott.

Pótáék kétszer is szettelőnybe kerültek, a rivális azonban mindkétszer egyenlített, majd az ötödik játszma megnyerésével már a németeknél volt az előny. A döntőnek a hatodik felvonás bizonyult, amely rendkívül szoros küzdelmet hozott, végül Pótáék meccslabdát is hárítva nyerték 14-12-re, majd az utolsó játszma már viszonylag simán lett az övék.

A Póta, Samara duó magyar idő szerint 17.15 órától lép asztalhoz az elődöntőben, riválisuk a kínai származású, holland színekben versenyző Li Jie, Li Qian kettős lesz.

Pótára és Samarára ezt megelőzően még egy egyes meccs is vár: 12.30-tól éppen egymással néznek majd farkasszemet a negyeddöntőben.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):
női páros, negyeddöntő:

Póta Georgina, Elizabeta Samara (magyar, román)-Shan Xiaona, Petrissa Solja (német) 4-3 (10, -9, 10, -7, -10, 12, 8)

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×