A négykerekűeknél a 2011-es győztes újabb etapsikerével tovább növelte amúgy is tetemes, közel félórás előnyét, míg a kétkerekűeknél a szintén spanyol Joan Barreda a csütörtöki első helyével 5:12 percre csökkentette hátrányát honfitársával szemben.
A Sandlander Team közleménye szerint a Sebestyén Sándor, Bognár József, Dambinbaljir Jargalsaikh hármas kénytelen volt feladni a küzdelmet, mivel vélhetően benzinnel szennyezett gázolaj került az autójába. A Toyota már a szerdai szakasz elején leállt. Később sikerült beindítani, így a trió folytatta útját a tábor felé alig 40-50 kilométer/órás átlagsebességgel, de idővel feladták a versenyt.
"A kocsi motorját a nem megfelelő minőségű üzemanyag tönkretette, és mivel a Dakaron szinte mindent lehet cserélni, csak blokkot nem, így a magyar-mongol egység nem folytathatja a versenyt" - olvasható a csapat közleményében.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal








