eur:
388.37
usd:
360.69
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Kiss Gergely: így lephetik meg a szerbeket Benedekék

Egy laza, váratlan, vagány játékkal meg lehet lepni a szerb vízilabda válogatottat ma este - mondta Kiss Gergely. A háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok vízilabdázó szerint ezúttal már nem engedhető meg a spanyolok, majd a franciák ellen is látott megilletődött kezdés.

A vízilabda Európa-bajnokság alatt a Margitszigeten dolgozó Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok egykori válogatott játékos is érzékeli, mekkora hangulatemelkedés van a mai Szerbia elleni mérkőzés előtt. Kiss Gergely azt mondta: "a két csapat elmúlt fantasztikus évtizede hozta azt, hogy az Európa-bajnokságon most mindenki erről a két válogatottról beszél."

Az egykori válogatott játékos hangsúlyozta: ez egy csoportmérkőzés, aminek bármi lesz a kimenetele, lehet, hogy semmit sem fog számítani. "Emlékezzünk rá, hogy Sydney-ben kikaptunk a szerbektől a csoportban és olimpiai bajnokok lettünk, a szerbeknek a bronzéremmel kellett beérniük."

Kiss Gergely ugyanakkor tisztában van egy győztes mérkőzés lélektani hatásaival is. "Nyilván önbizalom növelő lenne a fiúk számára egy győzelem, és nyilván levonnák a tanulságokat egy vereség esetén. Nálunk is hasonló volt a helyzet. A csoportban általában legyőztük a szerbeket, főleg az 1997 és 2004 közötti időszakban."

A szerbek "mumusként" emlegetésére Kiss Gergely így reagált: "a szerbeknek mekkora magyar-fóbiájuk volt azzal, hogy mi háromszor nyertünk olimpiát, ők pedig egyszer sem, sőt, amikor negyedszer mi kiestünk, akkor sem tudtak nyerni Londonban. Amikor 3:2-re vertük őket Sevillában 1997-ben az EB-n, amikor kétszer vertük őket a csoportban is és a döntőben is mind a kétszer 3:0-ás utolsó negyeddel... Világligában volt, hogy hat góllal nyertünk a döntőben, volt, hogy Világkupán nyolc góllal nyertünk ellenük, 11:3-ra lemostuk őket Sydney-ben az olimpia előtt... szóval nagyon komoly fóbiájuk lehetett a magyaroktól. Az azonban tény, hogy 2005-től kezdődően sokkal többször nyertek ők, mint mi."

Kiss Gergely beszélt a várakozások súlyáról is. "Az első, spanyolok elleni meccs előtt a bemutatásnál és a himnuszoknál láttam azt a hatalmas feszültséget, hogy hogy fogunk játszani, mire számíthatunk? Itt van több mint ötezer ember, meg tudunk-e felelni az elvárásoknak? Aztán a mérkőzés első néhány perce kicsit idegesen telt, de aztán feloldódtak a fiúk. A franciák ellen is hasonlóan kezdtünk. Remélem, hogy ma tudnak egy laza stílust hozni, hiszen a szerbeket mindig is meg lehetett lepni egyfajta laza, váratlan, vagány játékkal. Az EB-nek ez egy nagyon nagy lépése lehet és nagyon nagy előnye, hogyha a fiúk ezt a lazaságot hozzák, és nem az elvárások rabjai lesznek, és elizgulják a mérkőzés elejét. A szerbek ellen, ha három-négy-öt góllal vezetnek, nagyon nehéz visszajönni. De ha jól kezdünk, el tudjuk őket bizonytalanítani." - mondta a háromszoros olimpiai bajnok játékos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×