eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

EL-selejtező - Kétgólos előnyt szerzett idegenben a Diósgyőr

A Diósgyőr nagy bravúrt végrehajtva 2-0-ra nyert a bolgár Liteksz Lovecs vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén.

Szivics Tomiszláv együttese Németh Milán góljával a 81. percben szerzett vezetést, a végeredményt pedig Miroslav Grumic állította be az utolsó percben.

Az első körben kettős győzelemmel továbbjutó Diósgyőr idegenbeli sikerének köszönhetően kényelmes helyzetből várhatja az egy hét múlva esedékes visszavágót.

Az első félidő jelentős részében a hazaiak akarata érvényesült, több nagy helyzetet is kialakítottak, de Antal remek védéseinek köszönhetően nem született gól. Ezt követően kissé feljavult a Diósgyőr játéka, Egerszegi pedig az első negyvenöt perc legnagyobb helyzetét hagyta ki.

A fordulás után is hasonlóan alakult a játék képe, Kraszimir Balakov együttese gyakorlatilag körbelőtte Antal kapuját, de a vezetést nem tudta megszerezni. A 81. percben aztán a magyar csapat a két új szerzeményének összjátéka gólt eredményezett: a csereként beálló Bognár István labdaszerzése után Németh Milán talált a kapuba. Ráadásul az utolsó percben egy gyors ellentámadás végén a továbbjutás szempontjából rendkívül fontos góllal - amelyet Grumic szerzett - bebiztosította győzelmét a Diósgyőr.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×