eur:
389.51
usd:
361.9
bux:
68422.58
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Rosberg indulhat az élről Monacoban

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről.

A 28 éves Rosberg idén másodszor, pályafutása során pedig hatodszor indulhat az első rajtkockából, egy évvel ezelőtt Monte-Carlóban a pole pozíciót kihasználva győzött.

A verseny sportfelügyelő testülete az időmérő után vizsgálatot indított Rosberggel szemben, és úgy döntött, hogy a pilóta nem szándékosan fékezett le, amikor már elérte a legjobb időt. Manővere nyomán a szervezőknek sárga zászlós jelzést kellett alkalmazniuk, azaz a többi versenyzőnek le kellett lassítania. A német ezzel megtarthatta az első rajtkockát.

Rosberg mögött csapattársa, a legutóbbi négy futamon győztes, ezzel a világbajnoki pontversenyben élen álló brit Lewis Hamilton végzett a második helyen.

A második sorból a két Red Bull vághat majd neki a versenynek, a harmadik pozícióból az ausztrál Daniel Ricciardo, a negyedikből pedig a vb-címvédő német Sebastian Vettel indul.

A futam vasárnap 14 órakor rajtol el Monte-Carlóban, a versenytáv 78 kör lesz a 3,340 km-es pályán.

A rajtsorrend:
1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
2. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
3. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
4. sor:
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
Kevin Magnussen (dán, McLaren)
5. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Sergio Perez (mexikói, Force India)
6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Jenson Button (brit, McLaren)
7. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams)
Romain Grosjean (francia, Lotus)
8. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
Felipe Massa (brazil, Williams)
9. sor:
Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
Adrian Sutil (német, Force India)
10. sor:
Jules Bianchi (francia, Marussia)
Max Chilton (brit, Marussia)
11. sor:
Kobajasi Kamui (japán, Caterham)
Marcus Ericsson (svéd, Caterham)

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×