eur:
389.63
usd:
361.94
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Óriás-toronyugrás a Lánchídról?

Megeshet, hogy a 2021-es budapesti vizes világbajnokságon egy speciális, a Duna vizébe telepítendő medencébe a Lánchídról ugranak majd az óriás-toronyugrás résztvevői.

Az ötletet Vígh László, a Nemzeti Sportközpontokat vezető kormánybiztos vetette fel azon a megbeszélésen, amelyet - Gyárfás Tamás FINA-alelnök társaságában - a magyar fővárosban villámlátogatást tett Cornel Marculescuval, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) ügyvezető igazgatójával tartott.

A kormánybiztos szerint a leendő helyszínnek köszönhetően a versenyekről lenyűgözően szép képeket lehetne sugározni a világnak a budai várral, illetve a Parlament épületével a háttérben.

A vendég elmondta, hasonló módon alakítják ki az idén először kiírt világkupa helyszínét az oroszországi Kazanyban, azaz a FINA nyitott erre a megoldásra, és arra is, hogy Magyarország hamarosan bekapcsolódjék a versenysorozatba.

Gyárfás Tamás ugyanakkor jelezte, a szakág itthoni megteremtéséhez szintén ideális helyszín lehet az eredeti tervekben szereplő Balatonfüred is, amelynek polgármestere, Bóka István kész egy állandó torony megépítésére, amely folyamatos lehetőséget biztosítana a gyakorláshoz, ráadásul, akárcsak a 2013-as barcelonai vb-n, szintén "párban" rendeznék meg a nyílt-vízi úszás viadalaival az óriás-toronyugráséit.

A megbeszélés után, amelyen a hét év múlva esedékes vb-re épülő új uszoda terveit egyeztették, Marculescu rendkívüli elismeréssel szólt az elképzelésekről, s úgy fogalmazott: lenyűgöző uszodával gazdagodik Budapest, és így a világ úszósportja is.

Vígh László elmondta, rendkívül szoros határidőkkel dolgoznak, így a közeljövőben a FINA létesítmény-szakértőivel is áttekintik a terveket, hogy aztán novemberig elkészítsék a végleges dokumentációt. Az építkezés így akár jövő márciusban elkezdődhet.

Gyárfás Tamás - úgy is, mint a vb szervezőbizottságának elnöke - jelezte: örömteli, hogy az úszópalotát már 2016 végén átadhatják, így elegendő idő lesz a beüzemelésre a 2017-es, szintén budapesti junior-világbajnokság előtt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×