Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
313.96
bux:
150464.01
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Támadásba lendül a Fradi német vezetőedzője

Hétfőn találkozott a játékosokkal és szerdán tartja első edzését a Ferencváros labdarúgócsapatának Thomas Doll vezetőedző, aki 2015. június 30-ig szóló szerződést kötött a fővárosi klubbal.

A december 18-án kinevezett német szakember keddi bemutatkozó sajtótájékoztatóján első feladatának a csapat feltérképezését, a játékosok megismerését nevezte, a mostani bajnoki szezonra vonatkozó célként pedig a nemzetközi kupaszereplés kivívását jelölte meg. Mint mondta, az OTP Bank Liga hátralévő 13 fordulójában még 39 pontot lehet szerezni, s az FTC-nek ebből minél többet be kell begyűjtenie ahhoz, hogy megfeleljen az elvárásoknak.

A 47 éves Doll - aki a december elsején menesztett holland Ricardo Moniz helyét vette át a tabellán ötödik helyen álló fővárosi együttesnél - kiemelte, hogy a támadófutball híve, ezért mindenképpen ilyen játék kialakítására törekszik az FTC-nél is. Jelezte, kinevezése óta rengeteg felvételt nézett meg új együtteséről. A hiányosságok között elsősorban a védelem bizonytalanságát említette, a 26 kapott gólt nagyon soknak tartja, ezen a területen mindenképpen előrelépést vár.

A játékosállományra térve megemlítette, hogy a brazil Gersonnal szerződést bontott a klub, Akeem Adams halálával pedig gyengült a védelem. Ugyanakkor - mint hozzátette - nem kérte a klubvezetőktől új futballisták szerződtetését.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta, tisztában van vele, hogy az FTC-nél mindig nagyok az elvárások, ám ő szereti az ilyen helyzeteket, már játékosként is kedvelte, ha nagy volt a nyomás rajta. A mindennapi munka során a kommunikációt az első időben tolmács segíti.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a brazil Leonardo személyes okok miatt még nem tért vissza a csapathoz.

Doll játékosként 18-szor szerepelt a német válogatottban, többek között a Lazióban és a Hamburgban is futballozott. Edzői pályafutását Hamburgban kezdte, majd dolgozott a Borussia Dortmundnál, a Genclerbirliginél, illetve az al-Hilal csapatánál is.

A Ferencvárosnak jelenleg tíz pont a hátránya a listavezető Debrecennel, s három a harmadik helyen álló Győrrel szemben.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 14. 11:44
×
×