Infostart.hu
eur:
362.73
usd:
313.18
bux:
150564.06
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Huszti nem lesz válogatott - "Ne könyörögjenek neki"

Többféle játékrendszert szeretne begyakoroltatni a magyar labdarúgó-válogatottal Pintér Attila decemberben kinevezett szövetségi kapitány, aki kétnapos összetartást vezényelt 32 NB I-es futballista részvételével.

A telki edzőközpontban rendezett keddi sajtótájékoztatón a szakember kiemelte, hogy a játékosok motiváltan érkeztek a gyakorlásra. Az együttes lehetséges összeállításáról közölte, hogy a védelmet valószínűleg Magyarországon futballozó játékosokból kell majd összerakni, de várhatóan a középpályán és a támadósorban is kap majd helyet NB I-es futballista.

Újságírói kérdésre Pintér Attila elmondta, néhány nappal kinevezését követően beszélt Huszti Szabolccsal, s a Hannover légiósa kijelentette, nem kíván többet a magyar válogatottban szerepelni.

"Elmondta, hogy nála ez nem kapitánykérdés, és ne könyörögjenek neki, mint egy másik játékosnak, akit most nem szeretnék megnevezni. Én még nem mondtam le róla, mindent meg fogok tenni, de határozott a döntése." - mondta Pintér.

A tréner közölte, hogy a gárda februárban Törökországban edzőtáborozik, több légiós már jelezte, hogy négy-öt napra csatlakozni tud majd az együtteshez. Pintér bízik benne, hogy további külföldön játszó futballistákat is elenged majd a klubja, olyan országokból, ahol még nem kezdődött el a bajnokság.

Rudolf Gergely sokáig alapembernek számított Egervári Sándor csapatában, egy hosszabb sérülés és az azt követő formahanyatlás miatt azonban sokáig nem került a válogatott közelébe, most viszont újra ott van a keretben.

"Nagyon örülök neki, hogy újra itt lehetek a válogatottnál, már készültem erre. Szeretnék megint olyan formában lenni, mint az utolsó mérkőzéseimen a nemzeti csapatban" - nyilatkozta a Győri ETO FC támadója, aki az elmúlt hónapokat Pintér Attila keze alatt dolgozhatta végig. "Nagyon felkészült edzőről van szó, aki jól ismeri a magyar játékosokat. Úgy gondolom, olyan csapatot tud majd összerakni, amely versenyképes lesz" - mondta Rudolf hozzátéve, hogy véleménye szerint a magyar együttesnek reális esélye lehet kijutni a 2016-os Európa-bajnokságra.

Futács Márkó, a Diósgyőr támadója - aki korábban a francia Nancy együttesénél fél évet együtt szerepelt Rudolf Gergellyel - elmondta, az elmúlt két napban taktikai elemeket gyakoroltak, elsősorban a védekezésre helyezték a hangsúlyt, s hozzátette: szerinte mindenki profitálhat ebből az összetartásból.

Simon Krisztián, az Újpest szélsője szintén pozitívan értékelte a közös edzéseket: "Eredményes volt ez a két nap. Nagyon örültem a meghívónak. Persze tudom, ez nem jelenti azt, hogy legközelebb is kerettag leszek, de én azért fogok dolgozni."

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Érik a fordulat a forintban?

Érik a fordulat a forintban?

Az amerikai infláció és termelői infláció egyaránt a várakozások alatt alakult a héten, ami a kamatemelési várakozások kiárazódását indította el. Ez kedvező a feltörekvő piaci devizák, köztük a forint számára, amelynek árfolyama már elkezdett lefelé oldalazni az euróval és a dollárral szemben. Az amerikai kötvényhozamok ugyanakkor továbbra is magasan ragadtak, ami egyelőre gátat szab a dollár érdemi gyengülésének. A piaci figyelem most az európai GDP-adatokra és a fontos amerikai konjunktúramutatókra irányul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 14. 11:44
×
×