Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
313.96
bux:
150464.01
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Kovács Katalin ott lesz Rióban?

Nem zárja ki, hogy ott lesz a 2016-os, Rio de Janeiró-i olimpián a háromszoros ötkarikás aranyérmes kajakos, Kovács Katalin, aki júniusra várja első gyermekét.

A 37 éves, 31-szeres világbajnok a Digi Sport televízió hétfői, Reggeli Start című műsorában úgy fogalmazott, hogy vannak további tervei az élsportban, motivált és fizikailag is érzi magában az erőt a folytatásra.

"Semmi sem lehetetlen, nagyon szeretem a sportágamat. Hogy ott leszek-e Rióban? Ezt még nem tudnám megmondani, nagy bátorság lenne megjósolni, mi lesz három év múlva. Egy biztos: egyáltalán nem zárom ki az olimpiai szereplést, most azt tartom valószínűbbnek, hogy visszatérek a játékokra. Kőkemény, erős az utánpótlás mögöttem, meg kell küzdeni a visszakerülésért, de nem érzem, hogy lejárt volna az időm" - mondta Kovács Katalin.

A klasszis versenyző azt is elárulta, hogy a vizsgálatok alapján kislánya lesz, akinek párjával a Luca nevet adják majd. A kajakos párostársa, Douchev-Janics Natasa 2011 szeptemberében szült, majd visszatért a versenyzéshez - ahogy Kovács most fogalmazott, számíthat versenyzőtársa tanácsaira.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 14. 11:44
×
×