Infostart.hu
eur:
363.45
usd:
315.1
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Gyulay Zsolt: 2013 a magyar autósport éve

Nem csupán sportszakmai elismerés, hogy a jövő évtől ismét rendeznek német túraautó-bajnoki futamot Mogyoródon - mondta az InfoRádiónak a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az erről szóló szerződés aláírása után.

Gyulay Zsolt arról is beszélt, hogy a 2013-as évet a tervezettnél is nagyobb bevétellel, nyereségesen zárja a cég.

Az idei nyereség abból fakad, hogy egyre jobb a pálya kihasználtsága annak köszönhetően, hogy az új menedzsment a saját hatáskörébe vonta a pálya hasznosítását. Így egy évben nagyjából 210-220 napon lehet rendezvényeket tartani - részletezte Gyulay Zsolt. 

A vezérigazgató kiemelte, hogy egyre több neves verseny mutatkozik be a mogyoródi aszfaltcsíkon, ezeket pedig úgy igyekeznek megrendezni, hogy nyereséggel zárjanak.

2014-ben a Hungaroring Európa egyik legrangosabb pályája lesz, hiszen hét világsorozat versenyeit fogja lebonyolítani - büszkélkedett. 

Hozzátette: a nyereséges évhez nagyban hozzájárult az is, hogy idén megdőlt a Formula1-es Magyar Nagydíj nézőcsúcsa. A menedzsment viszont aggodalommal áll a jövő év előtt, hiszen az újonnan a versenynaptárba kerülő osztrák nagydíj nyilvánvalóan át fog csábítani néhány nézőt.

A magyar Formula 1-rajongók számának növelése ellensúlyozhatja az ausztriai verseny miatti bevételkiesést. Az elnök-vezérigazgató szerint a kedvezményes jegyárakkal már az elmúlt években is sikerült egyre több nézőt Mogyoródra vonzani, de erre a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnek.

Hosszú idő után jövőre visszatér Magyarországra a német túraautó-bajnokság. Ez nagy presztízs, hiszen összesen négy futamot rendeznek majd Németországon kívül: Oroszországban, Kínában, Ausztriában és Magyarországon. Gyulay Zsolt kiemelte, hogy a Hungaroring megmutathatja a világnak, hogy a versenypálya képes megrendezni egy ilyen rangos eseményt. A DTM futam hatalmas gazdasági potenciált is jelent az országnak, hiszen a versenyhétvégére kilátogat majd a pályára az Audi, a BMW és a Mercedes vezetősége is.

A jövő évi tervekben szerepel a pálya és az azt körülvevő létesítmények felújítása, hiszen nem mindegy milyen környezetbe érkeznek a nézők és a versenyzők - tette hozzá a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A versenyzők által elért eredmények és a sportszakmai sikerek alapján 2013-at a magyar autósport évének nevezte az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×