Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
315.98
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Egervári: A döntetlen óriási siker lenne

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a "futballban néha borul a papírforma", így együttese nem lesz teljesen esélytelen pénteken a hollandok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

"Kíváncsian várjuk, hogy mit tudunk megvalósítani a világ egyik legjobb csapata ellen. Elszántak a játékosok, közel vagyunk ahhoz, hogy az álmainkat valóra váltsuk, ugyanakkor tisztában vagyunk a két válogatott közti különbséggel, ráadásul a hollandok otthon játszanak. A futballban azonban néha borul a papírforma, mi pedig ezt szeretnénk meglovagolni" - mondta a szakvezető csütörtökön az Amsterdam ArenA-ban rendezett sajtótájékoztatón.

A szakember újságírói kérdésre elmondta, egy esetleges döntetlen elérése óriási sikert jelentene a magyar labdarúgás számára, de a válogatottnak most nem, hiszen a gárda ebben az esetben vélhetően lemaradna a pótselejtezőt érő második helyről.

Nem lehet tudni, hogy Louis van Gaal, a hollandok szövetségi kapitánya milyen összeállításban küldi pályára csapatát, de Egervári szerint ezzel nem is igazán kell foglalkoznia:

"Tisztában vagyunk azzal, hogy a hollandoknál a második, de még a harmadik sorba tartozó játékosok is igazi minőségi futballisták, akik képesek megvalósítani a szövetségi kapitány által eltervezett taktikát. Nekünk csak a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, és megkeresni az ellenfél játékában a gyenge pontokat."

Szalai Ádám kiesésével kapcsolatban a szakember elmondta, a Schalke 04 támadója alapembere a válogatottnak, ennek ellenére a hiányában is szeretnék megvalósítani a támadó harmadban azt, amit elterveztek. Szalai helyét éppen a Hollandiában, a Rodában légióskodó Németh Krisztián veszi majd át a kezdőcsapatban.

Legutóbb 2011-ben játszott az Ajax stadionjában a magyar válogatott, amely akkor ugyan 2-1-re vezetett, végül 5-3-ra kikapott.

"Az esélyeink nem lettek jobbak, mint akkor voltak. A magyar válogatott azon a mérkőzésen az elmúlt évek legjobb teljesítményét nyújtotta, és még az sem volt elég a győzelemhez. Most szervezettséggel és fegyelemmel szeretnénk közelebb kerülni a holland csapathoz" - mondta Egervári, aki újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, nem foglalkozik azokkal a pletykákkal, miszerint az állása szempontjából is fontos az összecsapás.

A sikeres szerepléshez elengedhetetlen a jó védelem, amelyet Korcsmár Zsolt irányít majd. A Greuther Fürth légiósa a sajtótájékoztatón elmondta, tisztában vannak az ellenfél képességeivel, ugyanakkor ha a válogatott a tudása legjavát nyújtja, akkor képes lehet "meglepetést" okozni.

"Nem szeretnék nagy szavakkal dobálózni, de eredményesnek lenni, nekem azt jelenti, hogy elérjük a pótselejtezőt jelentő második helyet. Sajnos Bukarestben nagyon megnehezítettük a saját dolgunkat. A sorsolást követően úgy gondolom, bárki aláírt volna egy hollandiai döntetlent, de sajnos, nekünk ez most nem elég, szóval össze kell kapni magunkat" - mondta Korcsmár.

A magyar válogatott jelenleg a pótselejtezőt érő második helyen áll csoportjában, ám ahhoz, hogy ezt a pozíciót megtartsa, szinte biztosan győznie kellene Amszterdamban, ugyanis az egypontos hátrányban lévő románok és törökök Andorrával, illetve Észtországgal játszanak pénteken.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint):
Bogdán Ádám - Vanczák Vilmos, Mészáros Norbert, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás - Varga József, Elek Ákos - Koman Vladimir, Hajnal Tamás, Dzsudzsák Balázs - Németh Krisztián

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×