Infostart.hu
eur:
363.53
usd:
314.64
bux:
149892.23
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Birkózó-vb - Módos vert helyzetből nyert

Győzelemmel mutatkozott be a kötöttfogásúak 55 kilós súlycsoportjában szereplő Módos Péter a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokságon.

London olimpiai bronzérmese az iráni Mohamed Faghiri ellen kezdett. A párharc rendkívül vehemensen indult, de eleinte mindkét fél kiválóan védekezett és bontotta a fogásokat, ugyanakkor a nagy lendületben az ázsiai versenyző kétszer is gáncsolt, ezért megintették (1-0). A folytatásban Módos egy pillanatra "elaludt", riválisa válldobást hajtott végre rajta, majd a földön meg is billentette, de aztán a szigetvári birkózó kiszabadult, így ő is kapott egy pontot (2-4). Továbbra is Faghiri maradt aktívabb, és letolta a szőnyegről Módost (2-5). A magyar versenyző a menet végére összeszedte magát, és válldobással egyenlített, azonban a földet érve az iráni megkontrázta az akciót, így mégis ő mehetett előnnyel a szünetre (5-7).

A felettébb sok akcióval tarkított birkózás folytatódott a második menetben is, ugyanis Faghiri ismét "letessékelte" a szőnyegről Módost, így ismét három ponttal vezettet (5-8). A 25 éves magyar azonban nem adta fel a küzdelmet és egy mögékerülés után kiemelte ellenfelét, majd nagy ívben eldobta, s mivel a második hárompontos akcióját hajtotta végre, így 10-8-as vezetésénél technikai tusgyőzelmet aratott.

Módos a nyolcaddöntőben az idei Eb-n hetedik helyezett norvég Thomas Rönningennnel találkozik.

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítás szenvedi meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×