Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
314.82
bux:
150031.29
2026. augusztus 12. szerda Klára

Gyurta Dániel diplomát kapott a párizsi Fair play gálán

Gyurta Dániel sportszerű cselekedetért diplomát vehetett át szerdán a Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) párizsi ünnepségén, melyen összesen 16 sportember, illetve szervezet részesült elismerésben.

A múlt évi ötkarikás játékokon 200 méter mellen első, vb- és Eb-győztes magyar úszó az olimpiai sikere után jelentette be, hogy a londoni arany másolatának átadásával is tisztelegni kíván a tragikus hirtelenséggel tavaly április végén, 26 éves korában elhunyt riválisa, a norvég Alexander Dale Oen emléke előtt. Az ígéretet tett követte, s az időközben megszületett ereklyével idén januárban Norvégiába utazott, ahol egy gála keretében találkozott Dale Oen szüleivel és öccsével, Robinnal.

Az, hogy Gyurta a tettéért nemzetközi fair play díjat kap, már januárban eldőlt, amint arról akkor Kamuti Jenő, a CIFP elnöke tájékoztatta az MTI-t. A kiváló úszó itthon a magyar fair play bizottság trófeáját vehette át áprilisban.

"Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek, ebben az épületben, ahol olyan sokat tesznek egy jobb világért" - mondta a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közleménye szerint a díj átvétele után angol nyelven Gyurta Dániel, s hozzátette, amikor a felajánlását tette Alexander Dale Oen családjának, akkor eszébe sem jutott, hogy ezért külön elismerést kaphat. "Ez a díj sokat jelent, de nem elsősorban miattam fontos: ez is egy üzenetet hordoz, hogy igenis lehet és kell úgy sportolni, hogy a vetélytársak nem egymás megsemmisítésére törekednek, hanem nemes versengés során döntik el, ki a jobb. Õszintén remélem, a sport, a sportolók példát mutatnak, és így magunk is hozzájárulhatunk egy jobb világ megteremtéséhez. Nagyon köszönöm ezt a kitüntetést, hadd mondjam így: Alex nevében is."

Az UNESCO-palotában rendezett párizsi gálán életműdíjjal ismerték el a kétszeres olimpiai bajnok Lord Sebastian Coe, a londoni olimpia szervezőbizottsága elnökének tevékenységét.

A Nemzetközi Fair Play Bizottságot 1963-ban hozták létre - többek között az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete - közreműködésével, így szerdán a fennállás 50. évfordulóját is ünnepelték. A párizsi székhelyű testületet 2000 óta irányítja Kamuti Jenő.

A fair play díjakat minden évben három kategóriában osztják ki. Elismerés jár sportszerű cselekedetért, a fair play szellemiségének terjesztéséért, illetve a fair play jegyében vezetett sportkarrierért, életvitelért. Az idén először a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének díját is átadták az ifjúsági korosztály arra érdemes képviselőjének.

A MÚSZ közleménye szerint az eseményen jelen volt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, NOB-tag, illetve Bogyay Katalin, Magyarország UNESCO-nagykövete, az UNESCO-közgyűlés elnöke is.

A díjazottak:

fair play cselekedet:

Pierre de Coubertin nemzetközi fair play trófea:
Jochen Wollmert - német paraasztaliteniszező
a Fenerbahce U15-ös labdarúgócsapata
diploma:
Tomas Barroso - portugál kosárlabdázó
Fabio De Giacco - olasz labdarúgó
Gyurta Dániel - magyar úszó
Radoslaw Stanczuk - lengyel kerekesszékes vívó

a fair play népszerűsítése:

Willi Daume nemzetközi fair play trófea:
Carlos Goncalves - portugál kosárlabdázó, kosárlabdaedző
diploma:
Kahraman Bapcum - labdarúgó, sportújságíró
Classroom Champions - amerikai, kanadai szervezet
Pavel Dacjuk - orosz jégkorongozó
A.S.B.L. Maison Blanche - luxemburgi nonprofit szervezet
Holland Olimpiai Bizottság és Holland Sportkonföderáció, valamint Holland Labdarúgó, illetve Gyeplabda Szövetség közösen

sportkarrier és élet a fair play jegyében:

Jean Borotra nemzetközi fair play trófea:
Lord Sebastian Coe - brit atléta, sportvezető
diploma:
Pietro Cappellari - olasz atléta, atlétaedző
Zbigniew Pietrzykowski - lengyel ökölvívó, bokszedző

a NOB elnökének díja ifjúsági kategóriában:

Hrisztiana Pavlu - ciprusi kajakos

Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×