eur:
389.57
usd:
361.76
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Räikkönen hétfőn aláírt a Ferrarihoz

Sajtóértesülések szerint Kimi Räikkönen, a Forma-1-es Lotus csapat finn pilótája a Ferrarinál folytatja pályafutását, miután hétfőn, nem sokkal éjfél előtt aláírta szerződését az olasz istállóhoz.

A BBC, illetve Sport Bild is úgy tudja, hogy Räikkönen érkezését hamarosan hivatalosan is bejelenti a Ferrari, amely a brazil Felipe Massát cseréli le korábbi világbajnokára.

A 33 éves finn versenyző 2007 és 2009 között volt már a Ferrari pilótája, s rögtön első évében meg is nyerte a világbajnokságot, amivel továbbra is ő a Forma-1 legsikeresebb csapatának eddigi utolsó egyéni vb-győztese.

Räikkönen 2001-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, 2002-től 2006-ig a McLarennél versenyzett, majd a Ferrarinál töltött három év után visszavonult, s ralizni kezdett. A száguldó cirkuszba tavaly tért vissza, s a Lotusszal a harmadik helyen végzett az egyéni pontversenyben. Jelenleg a negyedik helyen áll.

A finn a spanyol Fernando Alonso csapattársa lesz a következő szezonban, helyére pedig a német Nico Hülkenberg érkezik a Lotushoz.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×