Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
315.62
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Az első aranyérem a Világjátékokon

Székely Lilla magyar búvárúszó aranyérmet nyert a nem olimpiai sportágak IX. Világjátékán a kolumbiai Caliban.

A világjátékok második napja után így már egy arany- és egy ezüstéremmel büszkélkedhet a magyar csapat.

Székely Lilla úgy utazott ki a játékokra, hogy ez lesz az utolsó versenye. A klasszis 2005-ben és 2009-ben is ott volt a nem olimpiai sportágak világversenyén, a mostani Világjátékokon akarta befejezni pályafutását.

"Fantasztikus és még számomra is hihetetlen az egész. Ez volt az utolsó versenyem, azt hiszem, hogy a csúcson hagyom abba a versenysportot. Sokszor bosszankodtam az elmúlt években, hogy nem sikerült kihoznom azt az eredményt magamból, amire képes vagyok. Külön köszönet Lénárt Ágota sportpszichológusnak, aki sokat segített a felkészülésben" - mondta az újdonsült Világjátékok-győztes.

A szombati versenynapon Kanyó Dénes érem nélkül fejezte be a Világjátékokat, miután a 400 után a 200 méteres felszíni úszást is negyedikként zárta. Vass Dóra buzogánnyal a 13. helyen végzett.

A szumósok számára is befejeződtek a versenyek. A 115 kilogrammos súlycsoportban ezüstérmet szerző Kalmár István sérülése miatt nem indult az open kategóriában. A nőknél Makai Erika akárcsak a nehézsúlyban, a nyílt mezőnyben is az előkelő ötödik helyen végzett, míg Forgó Fruzsina (65 kg) és Kálló Gyöngyi (nehézsúly) az első körben befejezte a küzdelmeket.

A nem olimpiai sportágak legnagyobb nemzetközi eseménye pénteken kezdődött, száz ország versenyzői vesznek részt rajta. Az augusztus 5-éig tartó seregszemlén Magyarországot 12 sportágban 58 sportoló képviseli.

Legutóbb, négy évvel ezelőtt Tajvanon a magyar sportolók két arany-, három ezüst- és két bronzérmet nyertek a Világjátékokon.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×