Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
316.08
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Pars versenycsúcssal győzött a Puskás Stadionban

Az olimpiai bajnok Pars Krisztián nyerte a kalapácsvetést a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon szerdán.

A szombathelyi atléta a Puskás Ferenc Stadionban "rajt-cél" győzelmet aratott, mivel első dobásától kezdve vezetett. Legjobbját a negyedik sorozatban érte el, ekkor 80,73 méterig hajította a kalapácsot, megdöntve saját, tavaly felállított 79,74 méteres versenycsúcsát. A világranglista-vezető Pars fölényére jellemző, hogy további három érvényes dobásával is nyert volna: 78,63-78,42-79,08 méteres sorozattal kezdett, aztán jött a 80,73, majd két érvénytelen kísérlet.

Pars mögött a pekingi játékokon aranyérmes szlovén Primos Kozmus (77,98 m) végzett a második, a világranglistán második cseh Lukas Melich (77,72 m) pedig a harmadik helyen. Németh Kristóf 73,00 méterrel a hetedik lett.

Pars harmadszor győzött a Gyulai emlékversenyen, s tovább folytatta - immár 21 versenyből álló - diadalsorozatát. A viadal egyben a nemzetközi szövetség kalapácsvető sorozatának része is volt, a magyar versenyző mostani sikeréért 2500 dollárt kapott.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×