Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
314.83
bux:
148286.71
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Babos Tímea a negyeddöntőben

Babos Tímea csaknem két és fél órás csatában jutott be a negyeddöntőbe szerdán a 235 ezer dollár összdíjazású Hungarian GP női tenisztornán.

A budapesti Római Teniszakadémián zajló verseny legelőkelőbben jegyzett hazai játékosa - aki 115. a világranglistán - a szerb Aleksandra Krunic (148.) után, a nyolcaddöntőben a 7. helyen kiemelt spanyol Maria Teresa Torro-Florral (71.) találkozott. Ez a meccs nem kezdődött olyan simán (4:0), mint Krunic ellen, sőt, bő fél óra alatt a keményen ütő riválisé lett 6:1-gyel. A folytatásban a soproni játékos a legjobbkor, 5:4-es vezetésnél vette el a spanyol adogatását, ezzel kiegyenlített. A mindent eldöntő harmadik felvonásban a 20 éves magyar kétszer is brékhátrányba került, mégis kiharcolta a rövidítést, amelyben végül ő kerekedett felül.

"Az első szettben túl jó volt az ellenfél, a másodikban csak a saját szervámra figyeltem, és szerencsére rontott párat a spanyol, aztán a harmadikban visszajöttem a brékhátrányból, működött a fonák egyenes, nagyon boldog vagyok, hogy a családom előtt továbbjutottam" - mondta a 2 óra 23 perces mérkőzés után, hozzátéve: a győzelemmel szerzett világranglistapontokkal már biztos, hogy főtáblás lesz az augusztus végi US Openen, az év utolsó Grand Slam-tornáján.

A centerpálya következő mérkőzésén a szabadkártyával indult Bukta Ágnes (433.) a harmadikként rangsorolt román Simona Haleppel (30.) csap össze.

Eredmények:
nyolcaddöntő:

Babos Tímea - Torro-Flor (spanyol, 7.) 1:6, 6:4, 7:6 (7-4)
korábban:
Beck (német, 4.)-Hradecka (cseh) 6:3, 6:3
Meusburger (osztrák)-Larsson (svéd, 5.) 3:6, 6:4, 6:4

páros, 1. forduló (a 4 közé jutásért):
Hlavackova, Hradecka (cseh, 1.)-Barzó Lilla, Gálfi Dalma 6:3, 6:1

Címlapról ajánljuk
Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

A miniszterelnök napirend előtt felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése. Baka András az egyedüli hivatalos államfőjelölt, akit kedden meg is választhatnak, hétfői adat szerint rekordtöbbletet hozott a költségvetés júliusban, távozhat a legfőbb ügyész, újra itt a hőségkupola, elindulhat hétfő este még egy turbina a paksi atomerőműben – volt miről beszélnie Magyar Péternek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. Napirend előtti felszólalásában a kormány a tisztítótűz hadművelet folytatását ígérte az energetikai hivatalokban, valamint arról beszélt, hogy újjá kell építeni a közigazgatást, hogy felkészült legyen a veszélyhelyzetekre. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×