Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kajak-kenu Eb - Vajda már döntős 1000 m-en

Pénteken kora reggel, kissé hűvös, szeles időben az 1000 méteres, illetve a női K-4 500 méteres előcsatározásokkal megkezdődtek a küzdelmek a portugáliai Montemor-o-Velhóban, a kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A magyarok közül elsőként Peking olimpiai bajnoka, a vb-címvédő Vajda Attila tette vízre a hajóját a Portótól mintegy 120 kilométerre délre található és Eb-rendezőként most debütáló kisváros pályáján, s a papírformának megfelelően kiharcolta a döntőbe jutást a kenu egyesek első 1000 méteres előfutamából. Az első három között kellett célba érkeznie, s ő a cseh Martin Fuksa és a címvédő, londoni aranyérmes német Sebastian Brendel mögött éppen harmadik lett.

Az már a nevezések zárásakor eldőlt, hogy az egy kilométeres távon női K-1-ben és K-2-ben, illetve férfi C-4-ben csak finálét rendeznek, így Medveczky Erika, a Szilvásy Nóra, Szabó Petra páros és a Varga Dávid, Viola Viktor, Kiss Tamás, Sarudi Pál alkotta kvartett nem érdekelt a nyitónap délelőttjén.

A folytatásban még Dombvári Bence (K-1), a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenu- és az ötkarikás címvédő Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakkettes, valamint a Kárász Anna, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa összeállítású 500 méteres női kajaknégyes küzd magyar részről.

Minden számban az első három helyezett kerül a szombat délelőtti döntőbe.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×