Infostart.hu
eur:
386.22
usd:
331.98
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Egy győzelemre a bajnoki címtől az Eger

A döntő második mérkőzését is megnyerte az Eger férfi vízilabdacsapata a Szolnok ellen, így már csak egy győzelemre áll a bajnoki címtől.

A sorozat következő mérkőzését kedden rendezik.

Eredmény:
döntő, 2. mérkőzés:
Szolnoki Dózsa-Közgép - ZF-Eger 6-7 (3-2, 0-1, 1-3, 2-1)

góldobók: Aleksic 3, Gocic 2, Hosnyánszky 1, illetve Salamon 4, Bátori 1, Seman 1, Biros 1

Az állás: 2-0 az Eger javára.

Fordulatos csatát hozott a bajnoki döntős együttesek második mérkőzése: az elején többször is az Eger vezetett, aztán az első negyed végére már a szolnokiaknál volt az előny, de a folytatásban megint a vendégek játszottak eredményesebben, így a hazai csapat a találkozó további részében jórészt futott az eredmény után.

A második szakaszban csak az Eger talált a kapuba, az egyenlítés meg is hozta a vendégek lövőkedvét, s a harmadik negyedben 5-3-ra, majd 6-4-re elhúztak.

A Szolnok a zárószakaszban ledolgozta hátrányát, de a mérkőzést a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter döntötte el az Eger javára azzal, hogy a hajrában emberelőnyből belőtte a mérkőzés utolsó gólját.

A mezőny legeredményesebb játékosa az egri Salamon Ferenc volt négy találattal.

Korábban:
a 7. helyért, 2. mérkőzés:
Szentesi VK - BVSC-Zugló 6-10 (2-2, 2-2, 1-3, 1-3)
A párharc végeredménye: 2-0 a BVSC javára.

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×