Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Pato döntötte el a milánói rangadót

Az a játékos, aki hajdanán Leonardo tanácsára és közvetítésével került a Milanhoz, most legyőzte Leonardo csapatát. Pato mind a két félidőben szerzett egy-egy gólt, aztán Cassano értékesített még az utolsó pillanatokban egy büntetőt, s ezzel az Ördögök megerősítették az első helyüket. A nagy rangadó után a piros-feketék előnye öt pont a címvédő előtt.

A Milan már 47 másodperc után vezetett: Robinho labdáját még kikaparta Julio César, ám Patóval már nem bírt. Az első félidőben még Mark van Bommel is szerezhetett volna gólt a piros-feketék közül, de labdája a lécről kipattant.


A másik oldalon Thiago Motta közeli fejesét Abbiati nagy bravúrral védte, Samuel Eto'o pedig közelről mellé lőtt.

A második félidőben, Pato második gólja után szinte eldőlt a mérkőzés, a brazil csatár fejjel vette be honfitársa kapuját. (Addigra Chivu már piros lapot kapott.)

Az utolsó 12 percre beállt Robinho helyére Antonio Cassano, akinek ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy kiharcoljon egy büntetőt,rúgjon egy gólt, s kapjon két sárga, majd a másodikból következően egy piros lapot.

Milan-Inter 3-0 (1-0)
Milan: Abbiati; Abate, Nesta, Thiago Silva, Zambrotta; Gattuso (Flamini 51), Van Bommel, Seedorf; Boateng; Pato (Emanuelson 84), Robinho (Cassano 79)
Inter: Julio Cesar; Maicon, Ranocchia, Chivu, Zanetti; Thiago Motta, Cambiasso (Sztankovics 71); Sneijder; Pandev (Cordoba 55), Eto'o, Pazzini (Milito 63)
Gólok:
Pato (1, 62.), Cassano  (89.- 11-esből)

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismertette. Orbán Viktor szerint a hatalomgyakorlás érdekében most bűncselekményeket hajtanak végre, de ennek a jogállam általuk történő visszaállításakor majd komoly jelentősége lesz. Felsorolta, milyen feladatai vannak most a Fidesznek és mi kell szerinte ahhoz, hogy ismét erős nemzeti kormány állhasson az ország élén.

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×