Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Lesz új stadionja a Fradinak

Lesz új stadion az Üllői úton, de hogy egy éven belül megépül-e, az elsősorban az engedélyeztetési eljárás hosszától függ - jelentette ki Alexander Gersl, a Ferencváros tulajdonosi képviselője, egyben megbízott vezérigazgatója a Magyar Televízió reggeli műsorában.

A klub tulajdonosai szeretnék egy éven belül felépíteni az új Üllői úti arénát, amelyhez elmondása szerint az önrész már a tulajdonosok rendelkezésére áll, s most éppen a banki finanszírozásról tárgyalnak több pénzintézettel - közölte a vezető.

Alexander Gersl hangsúlyozta: magyar befektetőt keresnek a Ferencvároshoz, de hogy kivel, kikkel tárgyalnak, azt titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem árulta el. Ugyanakkor egyértelműen tagadta, hogy jelenleg tárgyalnának Demján Sándorral, vagy cégével, a Trigránittal. "Egy éve tárgyaltunk Demján úrral, de akkor sem lehetséges befektetőként, hanem mint egy stadionépítő vállalat fejlesztőjeként, de a megbeszélések eredménytelenül zárultak."

Gersl hozzátette: az új vezérigazgató személye az új befektető kilététől is függ. Olyan vezetőt szeretnének kinevezni, aki az új befektetőnek, és a jelenlegi tulajdonosnak, vagyis Kevin McCabe-nek egyaránt megfelel.

A Ferencváros tulajdonosi képviselője bejelentette, hogy a Győr elleni bajnoki mérkőzést szeptember 1-jén, szerdán 19 órától rendezik, és erre a találkozóra, amolyan ajándékként, minden regisztrált ferencvárosi szurkoló ingyen mehet be, a kedvezmény az ETO-drukkerekre is vonatkozik.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×