Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Hajnal Tamásra vetett szemet a Hannover

Hajnal Tamást leigazolná a Hannover 96 labdarúgócsapata a Borussia Dortmundtól - közölték a német lapok. A Dortmund vezetőedzője, Jürgen Klopp úgy tűnik, már nem szán komoly szerepet a korábban alapembernek számító magyar jétákosnak, aki vasárnap a kispadról nézte együttesének a Bayer Leverkusentől elszenvedett 2-0-ás vereségét.

A hannoveriek sportigazgatója, Jörg Schmadtke a csapat szombati mérkőzésén keresztszalag-szakadást szenvedett irányító, Carlitos helyére szeretne megfelelő játékost találni még az átigazolási időszak befejezte előtt. Sokatmondó, hogy a sportigazgató, bár nem kívánta felfedni látogatása célját, vasárnap Dortmundban járt.

A 35-szörös válogatott Hajnal 2008 nyarán szerződött Dortmundba, ahol első szezonjában kitűnően játszott, stabil kezdő volt, és öt gólt lőtt, illetve 11 gólpasszt adott. A legutóbbi idényben már korántsem nyújtott ennyire meggyőző teljesítményt, legfőképp azért, mert hosszú ideig sérüléssel bajlódott.

A portugál Carlitos keddi operációját követően hónapokig nem állhat majd csapata rendelkezésére.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×