Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
317.44
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Már a héten eldőlhet Gera sorsa

Csütörtökön találkozhat egymással Gera Zoltán és Egervári Sándor szövetségi kapitány. A Fulham légiósa Londonban fogadja a szakvezetőt, aki visszavárja őt a labdarúgó-válogatottba.

"Egervári Sándor a pénteki sajtótájékoztatón egyértelműen fogalmazott, amikor azt mondta, hogy számít rám, és szeretné, ha visszatérnék. Nem sokkal később felhívott Csányi Sándor, aki szintén jelezte, hogy a szövetség új vezetése szeretné, ha ott lennék a nemzeti csapatban, amelynek környékén jelentős változtatásokat terveznek. Ezt megerősítette Egervári Sándor is, akivel hétvégén telefonon beszéltünk. Rövid beszélgetés volt, mert mindketten azon a véleményen voltunk, hogy ez nem telefontéma, és inkább folytassuk személyesen. Azt hiszem, talán már a héten sor kerülhet majd erre a beszélgetésre, de biztosan csak szerdát követően, ugyanis addig Svédországban edzőtáborozok a Fulhammel" - írta a pepsifoci.hu-n vezetett blogjában Gera Zoltán.

A magyar futballista hozzátette: utána visszatérnek Londonba, csütörtökre pedig szabadnapot kapott, így ezen a napon találkozhat a szövetségi kapitánnyal.

"Kíváncsi vagyok az elképzeléseire, kíváncsi vagyok, hogy milyen változásokat tervez a válogatott körül, és azt mondta, ő is szeretné tudni, miként láttam az elmúlt időszakot, hogyan gondolkozom a jövőről. Biztosan lesz haszna mindkettőnk számára a beszélgetésnek, de nem szeretnék elé menni a dolgoknak" - vélekedett Gera Zoltán.

A támadó tavaly ősszel mondta le a válogatottságot.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×