Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Janics triplázott, Kovács duplázott a kajak-kenu Eb-n

Három aranyérmet nyert meg Janics Natasa a spanyolországi Trasonában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon - az elsőt egyesben, a másik kettőt Kovács Katalinnal párosban. A magyar csapat összesen hat arany-, öt ezüst- és két bronzérmet nyert.

Janics Natasa előbb egyesben 200 méteren, majd Kovács Katalinnal párosban 200-on és 500-on is Európa-bajnok lett Trasonában. Egyesben, ahol világbajnoki címvédő, a szegedi klasszis kicsit elengedte a mezőnyt, a hajrában azonban ellenállhatatlan volt, és többek között a címvédő spanyol Teresa Portelát is maga mögé utasítva fölényesen nyert.

Bő félórával később, párosban is hasonló volt a forgatókönyv, ugyanis a magyar duó a táv fele után "lőtt ki", és a célba már fél hajóhossznyi előnnyel érkezett, ami ezen a távon jelentősnek nevezhető. Kovácsék ezzel visszavágtak a német Fischer, Leonhardt duónak a tavalyi vereségért.

Ötszáz méteren a magyar kettős nem rajtolt túl jól, de féltávnál már az élen lapátolt, és végül magabiztosan utasította maga mögé a támadó orosz és lengyel hajót.

Egyesben ezen a távon Kozák Danuta és Szalai Tamás gyarapította a magyar aranykollekciót: előbbi remek hajrával utasította maga mögé riválisait, köztük a sydney-i bajnok olasz Josefa Idemet, a pekingi győztes ukrán Inna Oszipenko-Radomskát, a németek klasszisát, Katrin Wagner-Augustint és a szombati 1000 méter aranyérmesét, a brit Rachel Cawthorn is.

A mindössze 22 esztendős Szalai annak ellenére nem számított az esélyesek közé, hogy a szegedi Vk-n egy harmadik hellyel már letette a névjegyét. A start után azonban azonnal rácáfolt az előzetes erőviszonyokra, ugyanis váratlanul szinte rajt-cél győzelmet aratva örvendeztette meg a magyar tábort.

Kozák Danuta később Szabó Gabriellával, Csipes Tamarával és Benedek Dalmával egy hajóban ezüstérmet nyert - hajszállal lemaradva az örök rivális németek mögött.  Csipes is duplázott: ötezer méteren második lett a 18 fős mezőnyben.

A harmadik ezüstöt Marschalkó Alexandra szerezte a világversenyen ezúttal debütáló női kenu egyes számban, ahová hárman neveztek.

A magyar küldöttség egyetlen bronzérmét - kellemes meglepetésre - a Dombi Rudolf, Beé István kajakos duó nyerte 200 méteren.

A Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakos duó ezúttal nem fért fel a dobogóra, negyedik lett, míg a kenusoknál Korisánszky Péter és a Varga Dávid, Széles Gábor páros is ötödikként végzett fél kilométeren. Kammerernek ötezren sem sikerült érmet szereznie - a kilencedik helyen zárt.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Sosem látott felvételeken a NATO egyik legmerészebb akciója – Így menekült meg a vesztésre álló Ukrajna?

Sosem látott felvételeken a NATO egyik legmerészebb akciója – Így menekült meg a vesztésre álló Ukrajna?

Jens Stoltenberg tíz évig állt a világ legnagyobb védelmi szövetsége, a NATO élén, a hidegháború utáni legnehezebb időszakban vezetve a szervezetet. Az ukrajnai háború második évében ért volna véget a mandátuma, de mivel utódjában nem sikerült megegyezni, még egy évet elvállalt. Utolsó főtitkári évében minden fontos helyszínre egy dokumentumfilmes kamerája követte, így most mi is betekintést nyerhetünk abba, hogyan zajlik egy NATO-főtitkár munkája, amely a világ egyik legösszetettebb diplomáciai feladatát jelenti, és hogyan próbálta meg Stoltenberg rávenni a szövetségeseket a vesztes helyzetbe került Ukrajna támogatására.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×