Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Korábbi Manchester United-profival erősített a Videoton

Két új játékost is igazolt Svédországból a Videoton - számolt be róla a fehérvári klub honlapja. A 28 éves Bojan Djordic pályafutása elején a Manchester United játékosa volt, megkapta a vörös Ördögöknél az év legjobb ifjúsági játékosának járó díjat is. Martin Mutumba ugandai származású, már svédországi születésű. 2009 őszén mindketten dupláztak a solnai AIK csapatával a svéd élvonalban.

A játékosok kedden délelőtt írják alá szerződésüket Székesfehérváron, majd csatlakoznak az Ausztriában edzőtáborozó kerethez.

Martin Mutumba ugandai felmenőkkel büszkélkedik, de 1985-ben, Svédországban, Stockholmban született. Első egyesülete a Vasalunds IF volt, amelyben hagyományosan sok afrikai fiatalt foglalkoztat a magyar származású edző Bóné Gusztáv.

Mutumba 1998-ban lett az AIK Solna játékosa, de csak tizennyolc éves koráig maradt a sárga-feketéknél. Igaz akkorra már - még 17 évesen, a Kalmar elleni meccsen - bemutatkozott a svéd élvonalban.

Kicsi vargabetű következett a pályafutásában, 2004-ben a Vasbyvel állapodott meg, de nem tudott pályára lépni, mert a barátaival játszva eltörte a lábát, majd játszott a finn Inter Turkuban (2005-2007), és most már "tényleg" a Vasbyban (2008).

Utána visszatért az "Aikóhoz", erre a periódusra esnek pályafutása legnagyobb sikerei: 2009-ben bajnok (a döntőben ő adta a győztes gólnál a passzt) és kupagyőztes, 2010-ben Szuperkupa-győztes lett a sárga-feketékkel.


Két klubot érdemes még említeni, ahova "majdnem" szerződött: 2008-ban a skót Hibernians és a Deportivo la Coruna is csábította a 177 centis csatárt.

Bojan Djordic, a 183 centis bal oldali támadó középpályás, Belgrádban született 1982. február 6-án, de ő is Svédországban nőtt fel. Az IF Brommapojkarna neveltje, de 1999-ben, hatéves szerződést (!) kötött a Manchester Uniteddel.

Bár Sir Alex csapatában csak egyetlen bajnoki meccsen játszott, kölcsönben jó csapatokban - Sheffield Wednesday, Aarhus GF, Crvena zvezda - futballozott, majd 2004-ben a glasgow-i Rangers FC vásárolta meg.

A skót sztárcsapat után a Plymouth Argyle következett, majd 2008-ban igazolt az AIK Solnához. 2004-ben szerb bajnok és kupagyőztes, 2005-ben skót bajnok és Ligakupa-győztes, 2009-ben svéd bajnok és kupagyőztes, 2010-ben svéd Szuperkupa-győztes lett!

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×