Infostart.hu
eur:
353.25
usd:
308.77
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Válogatott sztárt igazolt a Fradi

Tomori Zsuzsanna a Ferencváros női kézilabdacsapatánál folytatja pályafutását.

A 22 esztendős válogatott átlövő egy évre szóló szerződést kötött a fővárosi klubbal, amelynek már pénteki edzésén részt vesz.

"Bár volt sok ajánlatom külföldről és az országon belülről is, a Ferencvárost láttam a legjobb választásnak - mondta Tomori. - Szeretnék nemzetközi porondon is szereplő, erős csapatban játszani, amelyben sok lehetőséget kapok a pályán. Mindemellett tetszik a Fradiban most meglévő fiatalos lendület, a következő pár évre vonatkozó célkitűzés is. Remélem, hogy ennek megvalósulásában tudok segíteni."

"Azok közül, akiket meg lehetett szerezni, ő volt toronymagasan a legjobb játékos jelenleg a hazai piacon. Mind védekezésben, mind támadásban vitathatatlanul komoly erősítést jelent a csapat számára" - hangsúlyozta Elek Gábor, az FTC vezetőedzője.

Kökény Beatrix, a zöld-fehér klub ügyvezetője kitért rá, hogy komoly átlövőt szerettek volna igazolni, és úgy gondolja, hogy ez most sikerült.

A zöld-fehér klubnál a múlt héten jelentették be, hogy sikerült átvészelni az elmúlt időszak nehézségeit, rendeződtek az anyagi viszonyok, így ismét célba lehet venni a dobogót. Ebben a szezonban legjobb esetben is az ötödik lesz a gárda, míg a következő évadban a KEK-ben is indulhat.

Tomori korábban a Dunaferrben, a Vasasban és a Győrben kézilabdázott, utóbbi együttesnél azonban annyira megromlott a viszonya Konkoly Csaba vezetőedzővel, hogy március 24-én távozott. A jelenlegi idényben még nem szerepelhet új klubja színeiben, ám a válogatottban helyet kapott a svédek elleni két Európa-bajnoki selejtezőn.

Címlapról ajánljuk
Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.

Donald Trump kriptopénzverdéje: „a család mindig nyer”

Donald Trumpnak tavaly 1,4 milliárd dollár bevétele volt a család kriptovaluta-vállalkozásából. Kommentátorok szerint ez is bizonyítja, hogyan húz hasznot az ágazatot érintő saját döntéseiből. A Reuters egy hosszú tényfeltáró cikkben tovább megy.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×