Infostart.hu
eur:
353.28
usd:
308.81
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Megtizedelt csapatok csatája Barcelonában

Kedden két visszavágóval, az Arsenal barcelonai és az Internazionale moszkvai vendégjátékával folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntője.

A címvédő katalánok, valamint a vendég londoniak is sérülésektől és eltiltásoktól megtizedelve készülnek összecsapásukra, így a szakértők szerint mindkét oldalon esélyt, sőt főszerepet kaphat egy-egy fiatal sztárígéret, Bojan Krkic, illetve Theo Walcott.

A múlt szerdai, londoni 2-2 után Arsene Wenger elvesztette csapatkapitányát, a spanyol Cesc Fabregast, aki szárkapocscsont-törést szenvedett, továbbá a francia William Gallast és az orosz Andrej Arsavint is, akik szintén megsérültek. Nem utazott el a kerettel Alex Song sem vádlisérülése miatt.

A jelek arra utalnak, hogy az első meccsen csak a második félidőben becserélt, 21 esztendős Walcott - aki a hazaiak első gólját szerezte - ezúttal már az első perctől a pályán lesz. Az Ágyúsoknak ugyanis győzniük kell, vagy sok - négynél több - gólt hozó döntetlent kell elérniük a továbbjutáshoz.

A másik oldalon Pep Guardiola nem számíthat a védelem két oszlopára, az egyformán eltiltását töltő Carles Puyolra és Gerard Pique-re, valamint az első meccs mindkét Barca-gólját szerző svéd Zlatan Ibrahimovicra, aki kisebb izomhúzódással bajlódik. Az Athletic Bilbao elleni, 4-1-re megnyert szombati bajnokin a 19 éves Krkic helyettesítette a skandináv támadót, mégpedig nem is akárhogyan: kétszer is bevette az ellenfél kapuját.

"Mindig eredményes, amikor csatárposzton szerepeltetem, és mindig felnő a feladathoz" - mondta róla Guardiola, hozzátéve ugyanakkor, hogy a játékos még fiatal, és sokat kell tanulnia.

A Barcelonára szombaton hazai szuperrangadó vár a Real Madrid otthonában, de a szakvezető világossá tette, mi élvez számukra prioritást. "A keddi az év legfontosabb mérkőzése. Fontosabb, mint a Bernabeu stadionbeli" - fogalmazott.
A másik keddi összecsapást Moszkvában, műfüvön rendezik, és a vendég Inter mindig magabiztos vezetőedzője, José Mourinho ezúttal is azt mondja: csapatának gyerekjáték lesz alkalmazkodni a szokatlan körülményekhez, és simán elbúcsúztatja a házigazda CSZKA-t.

Az olaszok sovány, egygólos előnnyel utaznak az orosz fővárosba annak nyomán, hogy Igor Akinfejev, az oroszok kapusa bravúros teljesítményt nyújtott a múlt heti első találkozón. Biztató lehet a vendégek számára az is, hogy minden játékos bevethető.

Bár a hazaiaknál eltiltás miatt több alapember is hiányozni fog, bizonyára motiválja őket, hogy a moszkvai lehet az első orosz gárda, amely bejut a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában. Ráadásul a helyi futballisták mélyen hiszik, hogy a műfű "12. emberként" őket fogja segíteni.

A keddi program:

CSZKA Moszkva (orosz)-Inter (olasz) 18:30 ó (az első mérkőzésen 0-1)
Barcelona (spanyol)-Arsenal (angol) 20:45 ó (2-2)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.

Donald Trump kriptopénzverdéje: „a család mindig nyer”

Donald Trumpnak tavaly 1,4 milliárd dollár bevétele volt a család kriptovaluta-vállalkozásából. Kommentátorok szerint ez is bizonyítja, hogyan húz hasznot az ágazatot érintő saját döntéseiből. A Reuters egy hosszú tényfeltáró cikkben tovább megy.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×