eur:
389.43
usd:
362.02
bux:
68560.64
2024. május 7. kedd Gizella

Az Újpest megverte a Fradit, maradt az élen a Videoton

Az Újpest hazai környezetben 2-1-re győzött az ősi rivális Ferencváros ellen a labdarúgó 10. fordulójának szombat esti rangadóján. A két csapat 1265 nap után találkozott egymással újra, összességében ez volt a 205. derbi.

Mindkét tábor gyönyörű élőképpel fogadta a csapatokat. Nagy lendülettel kezdett az Újpest, hosszú percekig egykapuzott, ám a Ferencváros védelme állta a rohamokat és a zöld-fehérek fokozatosan kezdtek kijönni a szorításból.

Főként a mezőnyben harcoltak egymással a játékosok, komolyabb helyzet egészen a 41. percig nem alakult ki: ekkor egy szöglet után kifejelt labdát Lipcsei ívelt át a hosszú oldalra, Fitos pedig a levétel után szépen emelt Balajcza mellett a hálóba. A ferencvárosi tábor még javában a vezetést ünnepelte, amikor egy percre rá Foxi beadását Haber röviden tenyerelte ki, Kabát pedig egyenlített, ezzel a félidőben 1-1 volt az állás.

A fordulást követően is inkább a lila-fehérek akarata érvényesült - Tóth a kapufát találta el szabadrúgásból, Rajczi ziccerét pedig Haber védte -, a vendégek eléggé betömörültek. A ferencvárosi szurkolók eközben saját vezetőiket fenyegették meg, megvédve a munkavégzés alól a "petárdaügy" miatt felmentett Dragóner Attilát: "Ha nincs Dragóner, nincs szurkolás" - állt a kifeszített transzparensen.

Tíz perccel a vége előtt úgy tűnt, mindkét csapatnak jó a döntetlen, ám a 86. percben érkezett Rajczi Péter, aki Jucemar beadását fejelte a hálóba, eldöntve ezzel a mérkőzést. Érdekesség, hogy a két együttes ezt megelőző utolsó mérkőzésén is Rajczi döntött: 2006. április 17-én az Üllői úton a 96. percben büntetőből szerezte meg a győzelmet a lila-fehéreknek.

Újpest FC-Ferencváros 2-1 (1-1)
Szusza Ferenc Stadion, 11 763 néző. Játékvezető: Kassai
Gólok: Kabát (42.), Rajczi (87.), illetve Fitos (41.)A vendég Haladás megszakította az újonc Pápa sikersorozatát: a hazaiak hat győztes meccs után először szenvedtek vereséget. Remekül kezdtek a vendégek, már a második percben vezetést szereztek. Ezután a Pápa vette át az irányítást, ám egy kontratámadás után a Haladás megduplázta előnyét.
A második félidőben beszorította ellenfelét a Lombard, szépített, majd több ziccert is elhibázott, ám a Haladás egy újabb kontrával eldöntötte a mérkőzést. A házigazdáknak ezúttal az is kevés volt, hogy a 79. percben Szűcs Lajos kivédte Oross büntetőjét.

A tabellán éllovas Videoton két góllal nyert a vendég Kaposvár ellen. Az első félidő - nagyobb helyzetek nélkül - kiegyenlített mezőnyjátékot hozott.
Fordulás után már aktívabbak voltak a csapatok és a Videoton került fölénybe. Polonkai vezető találata után egyenlíthetett volna a Kaposvár, de Nikolic ziccerét védte Sebők. A hosszabbítás perceiben Alvest lökték fel a 16-oson belül és a sértett értékesítette a 11-est.

A Zalaegerszeg több mint egy félidőt emberelőnyben játszott, mégis csupán 1-1-es döntetlent ért el a Diósgyőr otthonában. A vendégek kezdtek jobban és egy kapushiba után már a mérkőzés elején vezetésre tettek szert. A diósgyőriek röviddel ezután egy vitatható 11-esből egyenlítettek, ám a játékrész vége előtt emberhátrányba kerültek. A kiállítás ellenére a hazaiak nem zavarodtak meg, és lelkes, egységes, harcos felfogású játékkal megérdemelten tartottak otthon egy pontot.

A Győr két góllal legyőzte a vendég Paksot. Az első félidőben két gyors góllal magabiztos előnyt szerzett az ETO, amely sokkal több helyzetet dolgozott ki, mint ellenfele. A fordulás után feljavult a vendégek játéka, a hazaiak többnyire a védekezéssel voltak elfoglalva. Szépíteni sikerült a Paksnak, de további gólokat nem tudott rúgni. Lombard FC Pápa-Szombathelyi Haladás 1-3 (0-2)
Gólszerzők: Gyömbér (59.), illetve Lattenstein (2.), Oross (31.), Rácz (88.)

Videoton FC-Kaposvári Rákóczi 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Polonkai ( 65.), Alves (92., 11-esből)

Újpest FC-Ferencváros 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Kabát (42.), Rajczi (87.), illetve Fitos (41.)

Diósgyőri VTK-ZTE FC 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Ivancsics (24., 11-esből), illetve Rudnevs (14.)

Győri ETO FC-Paksi FC 3-1 (3-0)
Gólszerzők: Nicorec (4.), Kink (10.), Józsi (31., 11-esből), illetve Babic (65., öngól)

1. Videoton FC 10 7 1 2 26-15 22
2. Győri ETO 10 6 2 2 16- 8 20
3. Újpest FC 10 6 2 2 18-11 20
4. Lombard FC Pápa 10 6 - 4 16-10 18
5. MTK Budapest 9 5 2 2 15- 9 17
6. DVSC-TEVA 7 5 1 1 14- 8 16
7. Vasas 10 5 1 4 16-22 16
8. Haladás 10 3 2 5 17-22 11
9. Paksi FC 10 3 2 5 9-14 11
10. ZTE FC 9 3 2 4 11-18 11
11. Kecskeméti TE 9 3 1 5 18-22 10
12. Ferencváros 10 2 4 4 14-15 10
13. Kaposvári Rákóczi 10 2 3 5 12-17 9
14. Nyíregyháza Spartacus 9 2 2 5 15-17 8
15. Budapest Honvéd 9 2 2 5 11-16 8
16. Diósgyőri VTK 10 2 1 7 13-17 7

Címlapról ajánljuk
A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Ma iktatják be Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×