Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Öt gól a szombathelyi Arsenal-gálán

Az Arsenal labdarúgó-csapata 5-0-ra győzött a Haladás ellen a szombathelyi felkészülési mérkőzésen. A londoni együttesnél Nicklas Bendtner és Eduardo kétszer volt eredményes, míg Robin van Persie büntetőből talált be.

Tavaly még 12 ezren voltak kíváncsiak a párharc "első felvonására" ám az idén elmaradt a futball-láz a vasi megyeszékhelyen: mindössze négyezer drukker ült a lelátókon.

Az angolok legtöbb sztárjukat elhozták, így pályára lépett többek között Eduardo, Gallas, van Persie és Arsavin - ám Rosicky, Fabregas és Walcott kihagyta a derbit.

A mérkőzés során a Haladás nemigen tudta tartani a lépést az angolokkal. Elvétve volt csak a hazaiaknál a labda, míg a szigetországiak nagy kedvvel, bátran, közönségszórakoztatóan fociztak.

Az első félidőben Bendtner (17., 42.) és Eduardo (24., 40.) is két góllal örvendeztette meg az angol foci híveit. Fordulás után van Persie is betalált a kapuba (66., 11-esből), ettől kezdve pedig már könnyelműbben futballoztak a vendégek. Így néha a szombathelyiek is felértek az angol kapu elé - brazil légiósuk, Maikel révén egy büntetőt is kihagytak.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×