Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.95
bux:
142588.19
2026. november 6. péntek Lénárd

Beszáll a magyar fociba Kemény Dénes

Kemény Dénes, minden idők legsikeresebb magyar pólós szövetségi kapitánya az elsők között csatlakozott a Vasas tulajdonosi programjához, amelyet a múlt héten hirdetett meg az angyalföldi klub.

A vízilabda-válogatottat tavaly nyáron, Pekingben egymás után harmadszor is olimpiai aranyéremre vezető szakember elmondása szerint nagyon jó kezdeményezésnek tartja a programot, amelyben ha nem is Vasas-függőként, de angyalföldi gyökerekkel is rendelkezve, és a magyar labdarúgást szerető emberként részt kíván venni.

"Rendkívül jó érzés számomra, hogy dr. Kemény Dénes is csatlakozik 1 százalékos tulajdonosként a programhoz. Az ő személye mindenféleképpen hitelességet ad, számunkra pedig visszaigazolást, hogy igenis kialakulhat az a mag, akik szívesen részt vesznek aktívan a programban és áldoznak arra, hogy egy ilyen hagyományokkal rendelkező egyesület megőrizze értékeit és folytatni tudja a munkáját" - mondta Markovits László, a Vasas Sport Club ügyvezető elnöke.

A Vasas a legfeljebb 99, klubhoz kötődő személyből és cégből álló tulajdonosi programját egy hete azzal a céllal indította el, hogy a labdarúgócsapat 99 százalékos tulajdonrészét értékesítse, s ezáltal az együttes hosszú távú stabil működését biztosítsa. A program révén Vasas-kötődésű szimpatizánsok - személyek vagy cégek - egy és tíz százalék közötti tulajdonosok lehetnek.

Az egyszázalékos tulajdonrész megszerzésének feltétele egyszeri 1,5 millió forint befizetése, továbbá éves nettó 2 millió forint működési hozzájárulás biztosítása, mely akár négy részletben is teljesíthető. Cserébe az új tulajdonos döntési kompetenciát kap a taggyűléseken, hozzájut két személyre szóló VIP-belépőhöz, mely a klub összes csapatsportágára érvényes, illetve az egyesület reklámfelületet is biztosít számára az Illovszky Stadionban és az együttes honlapján.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×