Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A Madrid a Liverpool, a Juve a Chelsea ellen próbál fordítani

Ma este négy mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájának nyolcaddöntőjében.

A Liverpool, amely az első meccsen 1-0-ra nyert, a Real Madridot fogadja. Az angoloknál Steven Gerrard, a másik oldalon Guti a 100. BL-mérkőzését játszhatja.

Az elmúlt napokban a Real Madrid játékosai igyekeztek nyilatkozataikkal bizonygatni, nem dőlt még el a továbbjutás, függetlenül attól, hogy az angolok kétségtelenül előnyben vannak.

Pepe, a csapat középhátvédje, például, arra számít, hogy a Vörösök sokkal nyíltabban játszanak majd, mint a Bernbéuban. Raúl, a csapatkapitány azt hangsúlyozta, hogy bár csapatának gólt kell szereznie, nem lehet türelmetlen.

A Poolban kétséges a húzódással nyűglődő Josszi Benajun játéka, Fernando Torres, aki a madridi találkozón megsérült, s azóta nem lépett pályára, valószínűleg bevethető lesz.

A Real Madrid 2004 óta egyszer sem tudott bekerülni a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, a Liverpool 2005-ben nyert, 2007-ben döntőt, 2008-ban elődöntőt játszott.

Rafa Benítez, a Liverpool spanyol edzője azt hangsúlyozta a mérkőzés előtt, hogy csapata nagyon nehéz hét előtt áll: a ma esti BL-mérkőzés után a hét végén a Manchester United ellen lép pályára.

A Juventus a Chelsea-t látja vendégül, amelytől két hete 1-0-ra kikapott. A londoni Kékeknél Nicolas Anelka játékára nincs sok remény, Didier Drogba ellenben ott lesz a kezdőcsapatban.

A Chelsea eredményei ellentmondásosak: Guus Hiddink eddig mind az öt mérkőzését megnyerte a csapattal, ugyanakkor a Kékek ebben az idényben még nem nyertek idegenbeli BL-találkozót.

Claudio Ranieri, aki korábban a Chelsea-t is irányította, egy pénzzel naggyá tett veszedelemnek nevezte a ma esti ellenfelet.

A Juve edzője azt reméli, csapata már a mérkőzés egy korai fázisában ledolgozza egygólos hátrányát. Ennek érdekében a csatársorban azt a két játékost veti be, akik a XXI. század legeredményesebb Juve-játékosainak mondhatják magukat: Alessandro Del Pieróval és David Trezeguet-vel.

A Villareal a spanyolországi 1-1-es döntetlen után Athénbe, a Panatinaikoszhoz látogat. A müncheni Bayern-Sporting találkozó szinte tét nélküli: a bajorok legutóbb Lisszabonban 5-0-ra kiütötték a portugálokat.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×