Infostart.hu
eur:
386.18
usd:
331.88
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Schmitt: "Sok elmulasztott apró lehetőségünk volt"

Schmitt Pál szerint az általa jósolt 18 éremből hat már elveszett, de a pekingi olimpia második félidejében még szép eredményeket érhet el a jelenleg 4 ezüsttel és 1 bronzzal álló magyar csapat. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke úgy véli, hosszú távon az alulfinanszírozottság térdre kényszerítette a sportot.

"Az én számításaim szerint a vívóknak öt érmet, közte egy aranyat kellett volna szerezniük, ők maguk is ennyit ígértek. A cselgáncsosoktól is vártam a korábbi eredmények alapján szebb helyezéseket. Öt olyan momentum volt eddig, amikor egy találaton vagy apróságon múlt a jobb eredmény" - mondta a MOB elnöke.

"Annyiban csalódott vagyok, hogy sok elmulasztott apró lehetőségünk volt, amelyet nem tudtunk megragadni. Most egy arannyal és kilenc éremmel kellene állnunk. Én a hatos számaimat, hogy minden éremből ennyit várok, megalapozott számítások alapján hoztam nyilvánosságra, s nem a vágyaim kivetítése volt. De a 18 éremből hatot már végképp leírhatunk" - tette hozzá.
Arra a kérdésre, miszerint mennyire az anyagiak határozzák meg a sikeres szereplést, Schmitt azt mondta, a kormány részéről ez csak pénzkérdés.

"Talán mi vagyunk az egyetlen európai ország, amely költségvetésének alig 0,2 százalékát fordítja az egészséges életmódra és a sportra. Általában 1 százalék felett van az előirányzat, a nálunkénál lényegesen nagyobb költségvetésekből. Ha van pénz, akkor nem külföldön dolgoznak a magyar edzők, akkor van sporttudomány, van magyar sportegészségügy, akkor az iskolai testnevelés sokkal magasabb szinten van. Ha van pénz, akkor a hazai sportlétesítmények nem olyanok, amilyenek, s van akkreditált doppinglaboratórium. A kormány egyet tehet, hogy elhatározza, ezeket a dolgokat a jövőben a mostaninál nagyságrendekkel magasabb szinten finanszírozza. Még rendelkezésre áll a szaktudás, hogy visszaállítsuk a sport presztízsét. Amíg Magyarországon tíz gyerekből hat nem sportol rendszeresen, hetente legalább három alkalommal, amíg 25 százalékuk elhízott, amíg nem használjuk ki a sportban lévő fantasztikus lehetőségeket a fiatalok nevelésére, addig az éremvadászat is illuzórikusnak tűnik" - fogalmazott a sportvezető.

"A kormány részéről már voltak aggasztó előjelek, megszüntették a sportminisztériumot, szakállamtitkárságra fokozták le a sportirányítást, ma már valahol a belügyminisztérium néhány szobájában szervezik a magyar sportot, ami sem egy sportnemzetre, sem egy sportoló nemzetre nem jellemző. Amikor 220 versenyző helyett csak 170 tudott kvalifikálni, az már komoly jelzése volt az alulfinanszírozásnak, amely hosszú távon térdre kényszerítette a sportot. Nagyon remélem, hogy a magyar sportnak lesz egy Peking előtti, s egy Peking utáni időszaka" - hangsúlyozta.

Schmitt hozzátette, örült neki, hogy Gyurcsány Ferenc is ellátogatott az olimpiára, mert a miniszterelnök így megtapasztalhatta, hol tart a világ sportja Magyarországhoz képest.

"Azért örültem a miniszterelnök jelenlétének, mert így látta, hogy milyen sportlétesítmények vannak, milyen körülmények között készülnek más országok, milyen színvonalú versenyek és kiegyensúlyozott mezőnyök vannak, s milyen nehéz akár csak a döntőbe bejutni. Remélem, hogy elgondolkozik ezen. Az államnak 75 milliárd forint bevétele van a sportból, s mindösszesen, az önkormányzatokat, mindent beleértve 60 milliárdot fordít rá. Felteszem a kérdést, akkor ki támogat kicsodát?"

Schmitt Pál az utolsó héten még szép eredményekben bízik. "Remélem, hogy a hátralévő versenyzőink részben hozzák magukat, részben csodát csinálnak. Két vízilabda-együttesünk eddig nagyszerűen teljesített, s nagy tisztelettel vagyok az itt lévő több száz magyar szurkoló iránt, akik idáig követték a csapatokat. Bízom benne, hogy az olimpia második félidejében még sok örömet okozunk a hazaiaknak."

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×