Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Deák Bárdos és Virág is kiesett

Deák Bárdos Mihály negyeddöntős veresége után a vigaszágon sem folytathatja szereplését a kötöttfogású birkózók 120 kologrammos kategóriájában a pekingi olimpián.

Az ötszörös vb-ezüstérmes, Európa-bajnok Deák Bárdos az elődöntőbe kerülésért lépett szőnyegre francia riválisával szemben.

Az első szakaszt Szczepaniak nyerte a sorsolás folytán, mivel akció nem volt és ő kapta az utolsó pontot. A másodikban a magyar birkózó megpörgette ellenfelét parterhelyzetben, így ez a szakasz az övé volt. A harmadikban az elsőhöz hasonlóan alakult a forgatókönyv.

"Már megint a balszerencsés korong. Nincs mit erről mondani" - kesergett Struhács György szövetségi kapitány.

Deák Bárdos azután esett ki, hogy legyőzője kikapott az elődöntőben, s így nem jutott fináléba.

Virág kiesett

A második magyar a 96 kilós, 2005-ben vb-második Virág Lajos volt.

A mérkőzés során egyik birkózó sem tudott akciót csinálni ellenfelén, a parterhelyzetek sorsolása döntött, a második és harmadik szakaszban Wheeler kapta az utolsó pontot sikeres védekezéséért.

Az amerikai végül az elődöntőig jutott, ott kikapott, így nem vitte tovább a magyar versenyzőt a vigaszágra.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Vasárnap hidegfront vonul át Magyarország felett, amely délutántól egyre több helyen hozhat záporokat és zivatarokat – délnyugaton akár heves zivatarra is készülni kell. A hétvégén a hőmérséklet 24-28 fok között alakul, majd a jövő héten fokozatos melegedés indul. Hétfőn sok napsütés várható, de délnyugaton és délen továbbra is előfordulhat csapadék.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×