eur:
394.01
usd:
365.68
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Ki hallott ilyet? A Real elnöke az Atléticónak szurkol!

Az Atlético Madrid-Barcelona a Juventus-Fiorentina és a Schalke-Bayern mérkőzés emelkedik ki az európai csúcsbajnokságok hétvégi kínálatából. A Real Madrid Huelvában igyekszik javítani az utóbbi hetek gyászos mérlegén. Angliában mindhárom élcsapat szombaton, Londonban lép pályára.

A Premier League szombati nyitó mérkőzésén az Arsenal az Aston Villát fogadja. Arsene Wenger - noha természetesen nem számíthat Eduardóra - nem sietteti a még nem teljesen meccsfitt Robin van Persie pályára küldését. Ezért a fiatal dán, Nicklas bendtner lesz Emmanuel Adebayor éktársa.

Hiányzik majd a csapatból a sérült Kolo Touré is. Az Arsenal immár 11 bajnokiján veretlen sorozatban, s 1998. december 13. óta nem kapott ki a Premier League-ben az Aston Villától. A birminghamiek ebben a szezonban egyébként sem tudtak még nyerni Londonban, érdekes, hogy három mérkőzésük közül kettőn, a Chelsea és Tottenham ellen is 4-4-re végeztek.

Az Ágyúsok győzelme a Villa 200. vereségét jelentené a Premier League történetében, ellenben a vendégsiker Martin O'Neill menedzser 25. bajnoki sikere lenne a csapat élén. Szép születésnapi ajándékot adna így a csapat az éppen ma 56 éves trénernek. A Villa egyébként a legutóbbi 22 bajnokiján kivétel nélkül szerzett gólt - ilyen sorozattal egyetlen más csapat sem dicsekedhet jelenleg.

A Manchester United a Fulham pályáján vizitál. Sir Alex csapata biztos esélyes, Gary Neville, s talán a vádliját fájlaló Ryan Giggs kivételével minden kulcsjátékosa hadra fogható. Ugyanakkor kérdéses, kiket küld pályára a már a jövő heti, a Lyon elleni BL-mérkőzésre is gondoló Főnök.

Csapata jó formában van, s a 90 perc végéig hajtja ellenfeleit. A mostani bajnoki szezonban a United 15 gólt szerzett a 80. perc után, ebből tízet az utolsó öt percben, sőt hetet a sérülések miatti hosszabbításban.

Vetélytársaihoz hasonlóan Chelsea is Londonban játszik, Frank Lampard és Joe Cole korábbi klubja, a West Ham United vendégeként. Avram Grant szinte a teljes keretéből válogathat, miután Andrij Sevcsenko is felépült. Nem valószínű azonban a játéka.

Anglia, 28. forduló
Szombat

Arsenal (1)-Aston Villa (6)
Fulham (19)-Manchester United (2)
West Ham United (10)-Chelsea (3)
Newcastle (13)-Blackburn (9)
Birmingham (17)-Tottenham (11)
Middlesbrough (12)-Reading (18)
Derby County (20)-Sunderland (15)
Manchester City (8)-Wigan (14)
Vasárnap
Bolton (16)-Liverpool (5)
Everton (4)-Portsmouth (7)A Serie A-ban a Milan a Laziót fogadja. A múlt alapján jó előjelekkel - a Sasok 1989 óta nem tudták legyőzni a piros-feketéket a San Siróban, a két csapat őszi mérkőzését Ancelotti együttese 5-1-re megnyerte Rómában -, a jelen alapján ellenben óvatosan.

Adriano Galliani, a klub ügyvezetője fáradtnak ítélte kulcsjátékosait, legalábbis azokat, akik hétről hétre játszanak. Továbbra is sok ugyanis a hiányzó. A hétközi, Catania elleni 1-1-et kihagyta Pirlo és Kaka is - így pedig ötletszegény volt a játék.

Az olasz világbajnok visszatér a csapatba, ellenben Favalli, Kaladze, Nesta, Gattuso és Kaka aligha játszik. Nehéz lenne a klubtörténet legjobbjának nevezni a tervezett kezdő csapatot: Kalac - Oddo, Maldini, Bonera, Cafu - Ambrosini, Pirlo, Brocchi - Seedorf - Pato, Inzaghi

Rosella Sensi, az AS Roma 36 éves ügyvezetője - nem mellesleg a klubelnök lánya - az Inter elleni szerdai döntetlen után sem hajlandó lemondani a bajnoki címről, ettől függetlenül csapata tartalékosan áll majd ki az Olimpicóban a Parma ellen.

Luciano Spalletti inkább már a Real Madrid elleni, jövő heti BL-mérkőzésre gondol, ezért pihentetni fogja Francesco Tottit, s elképzelhetően Christian Panuccit és David Jiménezt is. Philippe Mexés az eltiltása miatt nem játszhat, Marco Cassetti pedig megsérült a hétközi rangadón.

Az Inter a Napolinál vizitál - csak vasárnap, mivel a kék-feketék nem a jövő, hanem az azt követő héten fogadják a Liverpoolt a BL-nyolcaddöntőben. Roberto Mancini kerete hihetetlenül gazdag: még úgy is egy csupa nagymenőből áll a csapata, hogy egy másik tizenegyre való játékos, köztük Júlio Cruz, Ibrahimovic, Cordoba, Samuel, Sztankovics, s legutóbb Maxwell kidőlt a sorból.

Mancini a Julio Cesar; Maicon, Burdisso, Chivu, Materazzi; Zanetti, Cambiasso, Vieira, Figo; Suazo, Crespo tizenegyet tervezi játszatni. Az Inter egyébként a legutóbbi két bajnokiján "csak" döntetlent ért el - szokatlan teljesítmény a Serie A egyeduralkodójától.

A forduló rangadóját a Juventus és a harmadik helyre vágyó Fiorentina játssza Torinóban. A két csapat között négy pont a különbség. A Juvéban Claudio Ranieri (aki 1993 és 1997 között a Fiorentinát is irányította, megnyerve az Olasz Kupát) nincs könnyű helyzetben: három játékosa is eltiltott (Cristiano Zanetti, Pavel Nedved és Giorgio Chiellini). Szerencséjére David Trezeguet kiheverte az influenzát.

A Violák edzője, a hajdanán játékosként a Juventusszal három bajnoki címet nyert Cesare Prandelli két fontos játékosára nem számíthat: a korábban a Juvéban is szerepelt Adrian Mutu, valamint Franco Semioli hiányozni fog a csapatból.

Olaszország, 26. forduló
Szombat

AS Roma (2)-Parma (14)
AC Milan (5)-Lazio (12)
Vasárnap
Juventus (3)-Fiorentina (4)
Udinese (6)-Atalanta (9)
Sampdoria (7)-Torino (13)
Cagliari (20)-Genoa (8)
Empoli (16)-Siena (15)
Reggina (19)-Palermo (10)
Livorno (18)-Catania (17)
Napoli (11)-Inter (1)A legutóbbi öt mérkőzéséből négyet elveszítő Real Madrid Huelvában, a Recre ellen lép pályára. Ruud van Nistelrooy és Guti nélkül, de Robinho már valószínűleg játszik. Visszatér a csapatba Gabriel Heinze, sőt egyre jobb állapotban van Pepe is, noha nem valószínű, hogy a kezdőcsapatba kerülne. A Recre ugyan a kiesés ellen küzd, de az utóbbi három mérkőzésén hét pontot gyűjtött.

A Barcelonára rangadó vár az Atlético Madrid pályáján. Alkalmasint ez a párosítás az egyetlen, amelyben a Real Madrid hívei a városi riválisnak szurkolnának - Ramon Calderón klubelnök az Atlético mezét szorongatva pózolt a szombat reggeli Marca címlapján.

A katalánoknak nem túl jó a mérlegük a Vicente Calderón Stadionban, de tavaly tavasszal 6-0-ra nyertek, állítólag Fernando Torres akkor döntött véglegesen az Atléticótól való távozása mellett.

Frank Rijkaard csapatának keretébe visszakerült Ronaldinho, Henry ellenben hiányzik. Valószínű, hogy a Messi, Eto'o, Ronaldinho trió kezd elől. Az Atléticóban sok a sérült, köztük a korábbi Barcelona-játékos, Thiago Motta. Sergio Agüero jobb állapotban van, nevezik a mérkőzésre - de nem biztos, hogy bír 90 percet.

A két csapat közül a vendégek vannak jobb formában, legutóbbi hat mérkőzésükből négyet megnyertek, veretlenek. Az Atlético ellenben a legutóbbi hat meccséből csak egyet nyert meg, s hármat elveszített.

Spanyolország, 26. forduló
Szombat

Recreativo (17)-Real Madrid (1)
Atlético Madrid (4)-Barcelona (2)
Deportivo (18)-Sevilla (5)
Espanyol (6)-Valencia (9)
Vasárnap
Valladolid (11)-Racing (7)
Getafe (10)-Mallorca (12)
Levante (20)-Zaragoza (15)
Betis (16)-Murcia (19)
Villarreal (3)-Osasuna (13)
Almería (8)-Athletic Bilbao (14)

4

A Bundesligában a hétvége rangadóját a Bajnokok Ligájában szereplő Schalke 04 és a listavezető Bayern München játssza Gelsenkirchenben. A bajorok a hazai fronton mindenhol, mindenki ellen győzelmi eséllyel lépnek pályára, de a jelek szerint nincsenek jó formában.

A múlt hétvégén csak döntetlenre végeztek a Hamburg ellen, majd a szerdai DFB-kupa-mérkőzésen a 120. percben kapott ajándék tizenegyessel tudták csak legyőzni a második vonalban szereplő városi riválist, az 1860 Münchent.

Érdekes, hogy a két csapat (a Schalke és a Bayern) gelsenkircheni bajnoki találkozói közül a legutóbbi kettő döntetlenre végződött, az előtte való hatból pedig a Schalke, további egy döntetlen mellett ötöt megnyert. A Bayern legutóbb 1998. októberében tudott idegenben nyerni bajnoki mérkőzésen a Királykékek ellen.

Németország, 22. forduló
Péntek

Hertha BSC-Duisburg 2-0
Szombat
Schalke (5)-Bayern München (1)
Werder Bremen (2)-Borussia Dortmund (11)
Karlsruhe (6)-Wolfsburg (9)
Energie Cottbus-VfB Stuttgart elhalasztva
Hannover (10)-Nürnberg (16)
Rostock (14)-Bielefeld (15)
Vasárnap
Bochum (13)-Leverkusen (3)
Hamburg (4)-Frankfurt (7)

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×